Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Vecsey Zoltán: Valse triste

ben. Ennyi a baja négyszáz holdnak. Istenem, már a föld sem szerez örömet.

De az esték meghozták a vigasztalást. A zenében felolvadt minden gondja s bánata az öregnek, a megkönnyebbülésnek és megtisztulásnak órái voltak ezek.

Különben egyik nap telt el a másik után. Aratás után dinnyeszüret. Egy élelmes morva megszagolta dinnyéjüknek nagyszerű zamatját, felvásárolta az egész készletet s elárasztotta vele Brünn piacát. A dohányból is csak jött pénz, nem annyi, mint amenynyit vártak, de mégis vidámabban nézhettek a télnek elébe.

Szomorúak voltak ezek az új telek nagyon. Hej, megszűntek ám a régi vendégjárások, híres disznótorok, magába vonult minden kúria, megostromolt fellegvárai egy roskadozó társadalmi osztálynak. Csak Péthy Pista járta missziós hittel a vidéket, apjának, a nagy talajjavítónak lelke buzgott benne. Mezőgazdasági tanfolyamokat kell rendezni a népnek, jobb ekével kell túrni a földet, racionalizálni kell a mezőgazdálkodást, ki kell építeni a szövetkezeteket. És az a föld, a mi földünk gyümölcstermő Kánaán lehet, — lobogott _ a szlovenszkói Kecskemét, amely elláthatja a prágai és brünni piacot és nyugatra is exportál. Az ő nyolcezer palántája már erősödik, fejlődik, még egy-két év és kincset fog hozni. A húga az asszonyok s lányok közt agitált. A népművészet veszendő kincsét kell megmenteni, meg kell gyökereztetni a kézműipart a falúban, a remek szőtteseknek, hímeseknek propagandát kell csinálni a városokban, kiállításokat kell rendezni. Térjen vissza az úri osztály a nemzeti viselethez, ez munkát, kenyeret ad a falu asszonyának. A magyar falu a mi jövőnk, — ütötte az asztalt Pista. _ ezen áll vagy bukik a sorsunk. Mert a városi

intelligenciánk halálra van Ítélve s vele együtt fekszik a sárba a kispolgárság is. Ha a falu tudatlanságba és szegénységbe hanyatlik, megkondul a lélekharang a magyarság fölött ezen a földön.

Az urak meghallgatták a buzgó beszédet, helyesek tek is, sokakban feltámadt a nagy akarás, de aztán a méternyi hóréteg újból betakart minden törekvést, lendületet.

És tavasz lett újra, ott álltak a hófedőtől megtisztult házak ugyanazokkal az ablakokkal s az ablakokból emberek néztek ki szelíd vagy sötét tekintettel. Ugyanaz a törvény, ugyanaz az adás-vevés, mindig