Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Vecsey Zoltán: Valse triste
ott a magasban s az éjszaka a Tátra alján minden jótét lélek keresztet vetett. De itt, az öreg Dunánál csak kisebb szelet érezni. Elég erősen fúj, ringanak az immár pirosló meggyel telt fák, a gabona pedig nekiütődik a kerítésnek, mint a háborgó vízár. A kunyhók tárva-nyitva voltak. A kerítéseken itt-ott ágynemű szellőzött, de mindenki, aki csak mozgott, kinn dolgozott a mezőn. Dal hangzott feléjük és szállt a széllel nem tudni hová. Apa még-megállt a dohánytábla mellett s derűsre húzódott az arca a szép karéjos levelek láttán. — Jól fog fizetni, Istennek hála! A távolból lovas alakja bontakozott ki. Vágtatva közeledett. Semmi kétség, feléjük tartott. Apa ernyőt formált a szeme elé s úgy leste az idegent. — Isten uccse, Laci az. Pirosság szökött a lány arcába s forróság öntötte el a szívét. A lovas már hozzájuk ért. Csak úgy ömlött a tajték a pejről. A fiú lepattant a lóról s lihegve törülte le a verejtéket arcáról. — Mi baj, Laci? Csak nem gyulladt ki a Kincses? — Kigyulladt az egész világ, Józsi bátyám. Agyonlőtték Szarajevóban a trónörököst . . . össze-visszagyürt ujságlapot rántott ki a zsebéből. Okölnyi betűk hirdették a nagy szenzációt. Józsi apa megérezte, hogy roppant nagy dolog történt, amely kihat majd mindenkinek az életére, aki itt, a Duna mentén túrja a rögöt, hajtja az ökröt. Aminthogy megérezte ezt a Laci is, akit a hír izgalma hajnalhasadtával kergetett ki a pusztára. Valami történni fog most, föl nem mérhető, el nem képzelhető valami, földindulás, égszakadás. — Mi lesz ebbűi? — szakadt fel az aggodalom az öregből. — Háború! — vetette oda hebehurgyán a fiatal. — Jézusom! — sikoltott fel a leány. És megindultak a mesgyén az udvarház felé . . . Két hét múlva sürgöny érkezett Berlinből. Biciklis küldönc hozta ki a pusztára. Goldner sürgönyzött: Ágnes azonnal keljen útra. Zavaros a helyzet s minden pillanatban bekövetkezhetik valamilyen nem várt fordulat. Jó lesz idejében túl lenni a holland határon.
