Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Vecsey Zoltán: Valse triste
A játék abba maradt, Ágnes kivált a csoportból s könnyű lábbal iramodott át a göröngyös táblán Pista bá' felé. Feleúton megállt s feléje kiáltott: — Mi újság, Pista bá? — Vendégek gyüttek, kisasszonyka. Együtt tartottak haza. A mesgye az országúiba torkollott, amelynek szélén akácfasor mögött egy sorban húzódtak a tanyai porták. A nap már nyugatra hajlott és mintha megtüzesedett volna a szédítő rohamtól mint óriási kerék vöröslött s úgy bukott a túlsó parton a trachitdombok mögé. A szürkület elsűrűsödött, szétterült lassan a földeken, végilopózkodott a barázdákon, halványította, elnyomta az ősz csodás színeit. — Feri nagyságos úr gyütt. A Laci úrfi hozta át hintón. Itt maradnak vacsorára is. A kis lány szíve medobbant. A Feri van itt, aki úgy él évek óta gyermekálmainak világában, mint az elérhetetlen. megközelíthetetlen tökéletesség Nem a férfi, hanem a művész ideálja Már két éve nem látta, csak az újságokban olvasott róla. Berlin, Páris, London, Madrid, Newyork, Buenos-Aires közönsége őrjöngve ünnepelte, királyok, országnagyok kitüntetésekkel halmozták el s egy dúsgazdag, csodálatosan szép olasz grófnő úgy követi városról városra, koncertteremről koncertteremre a világjáró művészt, mint a bolygó árnyék. öt éve volt annak, épen ilyen csodálatos őszi késődélután, akkor is ilyen álomra bódító, édeskés szeptembervégi nap. Akkor is náluk volt Feri bácsi, egy nagy külföldi körút fáradalmait pihente ki. Tudni sem akart a hegedűről. Korán réggel, mikor alig gyulladt ki a tanyán a hajnali fény s lassú, lomha fehér ködöt görgetett a szél a folyóról a kúria udvarára, puskát akasztott a vállára s végigjárta a határt. Csak így estrehajlóra jött meg s ott ültek apával az öreg szobában. Apa csibukra gyújtott, Feri bácsi hosszú, ideges ujjai közül cigaretta parázsa villogott. Ö pedig ott ült anyuka elárvult szobájában s kíbámult a folyó ezüstös csíkjára. A ciprusok fenyegető óriás alakját öltötték, halotti csend, borzasztó, riasztó némaság. Álla alá szorította a hegedűjét és önfeledten játszott. És egyszerre csak arra riadt, hogy puha ujjak simogatják bodros fejét. Azon az estén dőlt el az ő sorsa is. Másnap hintóba pakolta az apja s vitte fel Pestre,
