Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Egri Viktor: A niklai remete

mégis szeret, reménytelen és mégis lelkesít, mert lelke mélyén vallásos. Bár már a véralkatánál fogva és apai örökségből konzervatív, mégis harcol a nyelvújításért óvatosan, bizonytalan lendülettel, de mégis harcol. Csupa megfoghatatlan kettőség: királyhű és óvja nemzetét a hűtlenségtől, de éppen az ellenzék nagyjaiért lelkesül, akik az Ausztriától való elszakadásnak hívei; bár vallásos lélek, mégis hatni hagyja magára a felvilágosodás korának eszméit és így költ:

„Az ész az az Isten, mely minket vezet . . ."

Tele van rejtéllyel, mint minden nagy költő és tele van ellenmondásokkal mint minden ember, aki sokfélét tapasztal és sokféleképen gondolkozik, — egy korban, mely forrongva újítani akar, felszabadító eszmeáramlatokat sodor a világba és megvetője a hagyományoknak. Berzsenyinek hagyományos, heroikus-nemesi világnézete és latinos nevelése robban össze az aufklárista szellemmel, s a heroikus erényeket elvető romantikával. Hibáztatható a költő jellemének ellentmondó jegyeiért? És talán csorbát szenved nagysága, mert szelleme nem olyan mozgékony és átfogó, hogy az egyigazság csalhatatlan útját megtalálja? Tünemény volt minden hibájával a magyar költészet egén; indulatos szívének nagy sóvárgása, magányának melancholiája, hűvös zárkózottsága és nagy töretlenerejű magyarsága teszik naggyá. Az a magyarság, melyben sohasem volt ellenmondás és korholó, forró szerelemmel ömlött szívéből. A legnagyobb Adyelőd, aki látnoka lesz elnemzetleniedett, elhagyatott és pusztulásra kárhoztatott népének. Prófétaköltő, aki szenvedélyes komorsággal korhol és emésztő haraggal ostoroz, mert így remél javítani.

A niklai remeteévek közel hozzák a költőt a földhöz és a természethez, amelyből különös törvényeket olvas ki, úgy érzi, örök zenélő mozgásban van az egész mindenség és minden erő egyfelé rohan, az elmúlás felé. Nem látja az újjászületés, az örök ismétlődés titkait, a szeme az enyészet színein mereng. Romantikus világérzés ez; a lepergő idő és az elmúló élet válik a költészet tengelyévé. Ebben a világszemléletben túlszárnyalja elődeit! és túlnő kortársain, világirodalmi nagysággá nő, hogy szakít a tudatos, racionális verseléssel. Ö az első igazi, ihletett költőnk, akit irracionális erők vezetnek és ismeretlen benső erők ragadnak eddig járatlan ösvényeken a költészet