Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Mihály László: Óda Janus Pannoniushoz

ÓDA JANUS PANNONIUSHOZ

Pannonius, a szerény késői utód megértőn hull most megvérzett szívedre: mézes dalokra nincs neki se kedve s jó csillaga az égre még fel nem futott.

Pannonius, te boldog, aki láttad, amire művész lelke mindig áhit: a szelíd Pót, Itália csodáit s fájón kellett nekik fordítni hátat,

Neked múzsák, szobrok, kőcsipkés remekek adtak elbóditó és felséges gyönyört, sötét gond, balvégzet ott nem gyötört s a boldogságtól lelked ízzott, égett.

És édességes szép latin igék csordúltak ki a pennádon nyomában: mint Ovidius éltél itt Pannóniában, pedig csillagod egykor mást ígért.

Zord Pannónia földje, népe barbár csak tested volt itt, lelked ott merengett Velence harcát hős versekbe zengted s magadnak jobbat hasztalan akartál.

Boldog Pannonius, pedig te láttad Mátyás aranykorát, dicsőség, tudomány, művészet ragyogott, mint nap Corvin nyomán, s te láttad a tudósokat s daliákat.

Pannonius, mégis veled vagyok, veled: nem láttam édes Itáliádat, nyugatot, A Hargita dajkált, Küküllő itatott, Olasz föld mézét sem kóstoltam s értelek.