Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Képzőművészet - Ártinger Imre: Ferenczy Noémi
KÉPZŐMŰVÉSZET FERENCZY NOÉMI Ferenczy Károlynak, a magyar impresszionizmus legkiemelkedőbb alakjának zsenije egész családjában művészi atmoszférát teremtett. Meggyőződésének szuggesztív ereje oly mélyen hatott mindenkire, hogy környezetében is a művészet lett azzá a központi tényezővé. amely értelmet adott az életnek és célt szabott a tevékenységnek. E zárt légkörbe a mindennapi élet ezernyi aprósága alig tudott beszüremleni. Feren czy Károiy folyton nagyobbszabású alkotásai, művészi életmagyarázatai gyermekeibe is önkéntelenül beoltották az alkotás, a művészetben-megnyilatkozás vágyát és elhomályosították előttük a normális életlehetőségeket. A nagy művész majdnem aszkétikus magábavonultsága őket is érzéketlenné tette a külső igényekkel szemben és bontakozó lelkivilágukat úgyszólván kizárólag a belső értékek iránti fogékonyságra nevelte. A három gyermek közül a legidősebb, Valér, már egészen fiatal korában a magyar festészet nagy ígéretének mutatkozott, Béninek, Noémi ikertestvérének terrénuma a szobrászat lett, Noémi pedig, akinek tehetsége talán a leglassabban fejlődött ki, a gobelin-szövéshez fordult, — ahhoz a műághoz, amelyben Magyarországon nem volt elődje. Az apa tehetsége és példája így él tovább gyermekeiben s mondjuk ki mindjárt értékítéletünket is: Noémiben az alkotóerő máris olyan magasrendű művészetként nyilvánult meg, amely méltóvá teszi őt arra, hogy az új magyar művészek legkiválóbbjai közé sorozhassuk. Említettük Ferenczy Károly aszkétikus igénytelenségét, meg kell azonban jegyeznünk, hogy ez az aszkétizmus inkább arisztokratikus művészet-imádatából folyt, nem pedig valami magaelégült gőgből. A külvilág csak a vizuális hatások értelmében kötötte le, de ezenkívül nem jelentett számára semmi más olyan tartalmat, amely a zárkózott lélek veleszületett gazdagságát fokozhatta volna. Ferenczy Noémi szerénysége és igénytelensége, amely majdnem állandóan a heroizmus határán van, szintén nem érdem, hanem kényszerű kötelezettség. Az a műág, — a gobelin-szövés— amelyet magának választott, mert csak benne tudja kifejezni az életről való felfogását, a kézpőmű-
