Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Possonyi László: Az ötvenéves Kós Károly

Amint mondottam, ezeknek a könyveknek az illusztrációi a legszervesebb összhang­ban állanak a szöveggel- Kós Károly mind maga rajzolta, gyűjtötte őket, vagy lerajzol­va a történelmi emlékeket, vagy rekonstruk ­tiv képeit adva a múlt elenyészett életének, amint az már csak a tudós és a költő egybe­forrott fantáziájában elevenedhet meg. Kós Károly, amikor Erdély népi mélysé­geibe szállott le ihletért és művészi anyag­ért, ugyanakkor az arisztokratikus lelkek módján és a magyarság jobb részének népi tulajdonságai szerinti igazi demokratává is vált. Más ez a demokratizmus, mint amit a pesti körutakon szavalnak kávéházi embe­rek. A néhány holdas kisnemesek és pa­raszt emberek magatudó emberségéből, a hegyvidéki lélek függetlenségvágyából és kalákában szociális munkákra, egymás meg­segítésére összegyűlni tudó leikéből szár­mazik. Egy olyan népnek arisztokratikus demokratizmusa ez, amely elnyomások és fejedelmi önkények idején is élt többé-ke­­vésbé az alkotmányos élet jogaival, mikor Magyarország túlnyomó részét a török fe­küdte meg és csak rabszolgalelkeket tűrt meg területén. Kós Károly kezemunkáját Budapesten az állatkert építményeinek egyrésze jelzi, olyan építmények, amiket egy gazdag ország és egy gazdag város épített a béke éveiben. De mennyivel nagyobbra nőnek szemünk­ben azok az épületek, amiket Erdélyben a nép filléreiből emelt, templomok, múzeu­mok, kultúrházak képében az építészetnek eme apostoli költője. Legutóbbi munkája a a bánffihunyadi múzeum, amit Kalotaszeg népművészeti kincseinek megőrzésére kol­dult össze. Kalotaszegnek, mint annyi ma­gyar eldugott vidéknek sohasem lett volna

Next

/
Thumbnails
Contents