Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Magyar irodalmi szemle - Féja Géza: Szabó Dezső új könyve (A kötél legendája)

beteg paraszt, a tengerbe veti a búzát, Bertoni saját gyermekét feszíti Krisztus keresztjére, Kakas Anna az őrültek házában találja meg az Ígéret földjét, ezeken az állomásokon át jut el Szabá Dezső egy óriási vádírásig: „A gondviselés útjai." Ebben az írásban már abszolút értékű, ritka hangokkal dolgozik. Azt érzi az ember, hogy évszázados emberrétegekből' született minden egyes hangja s mintha az emberiség tragikus történetének főerét zúgatnák az egymásba kapaszkodó ütemek. Szabó Dezső zsúfolt, ezerarcú, hallatlan életenergiákkal teli kháosza csak a Nihil hűvlösségében tudott formát és egyszerűséget találni.

E kis fejlődéstörténetre föltétlenül szükségünk van, midőn új könyvének világába vezetjük az olvasót.

Majdnem minden könyve elé jeligét tesz Szabó Dezső. „A kötél legendájának" első lapján meglepetve látjuk, hogy ez Újszövetséghez nyúlt s János evangéliuma lil. részének 17-ik versét ragadta ki: „Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem, hogy megtartassák a világ általa." Utána természetesen élőszó jön, ezesetben azonban „Nyitány" cím áll az élőbeszéd homlokán. A „Nyitány" a régi hitvallás megújítása, hogy az „egyén" bűn, kínszenvedés és betegség, múlandóság és pusztulás s az örök dolgokat akkor kezdi ízlelni életünk, mikor egyéniségünk föladása árán a közösségbe olvadunk.

Magát e kisregényt nem először írja meg most Szabó Dezső. Évek óta ez a legizgatóbb témája: a nyomor népe hogyan találkozik, hogyan ütközik össze a jói táplált „erkölcsi világrenddel". Eszembe jut egy régi előadása, a regényírás nagyjairól. Azt fejtegette, hogy a legtöbb író egy, vagy legfeljebb két regényt ír egész életében, tehát lényegében egy-két őskép izgatja egész írói pályáján. Szabó Dezső műveit tekintve, valóban igaz ez a tétel, s mégis ez az ismétlődés nem fárasztó és nem kiábrándító, mert egyre inkább az emberi kifejezés tökéletessége felé tör.

A történet első néhány oldala botladozik. A fölvázolt nagy ívek zörögnek, mintha díszletvázak lennének. De ez a botladozás egyszerre megszűnik és szárnyalni kezd a történet. így kell mondanom, hoay szárnyal, mert egyre jobban a vízió felé tér s e víziókban valóban sikerül Szabó Dezsőnek a közösség minden fájdalmát felszabadítania.