Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Csuka Zoltán: Haldokló kisfiú
HALDOKLÓ KISFIÚ Haldokló kisfiú. Künn az egyenesreszelt bánáti határban riadózott a furcsa élet, millió apró kráterból millió apró életkerék görgött előre, sáskák különös lavinája ömlött elő a fényben s míg jártam a határt, lenyűgözött ez az életigenlés s megfogta torkom, milyen kicsiny az ember s hittelen világa hogy bomlik széjjel avult világkonferenciákon. Benn a tiszamenti községben négy cigány haladt, deszkaládát vittek, hosszú és keskeny ládát, valaki szegény távozott erről a földi útról s mint torz mosoly villant elém Ady híres koporsóparipája. S aztán, hogy a régi iskolaházba léptem, ahol magyar szót ment még az irótanító, vidám első látogatásnak szántam ezt a lépést, de torkotfojtó döbbenet szakadt belőle; mosás volt a konyhában és ott fogadott apád, szemében piros zászló volt a mosoly s benn a szoba csöndjében csak anyád sírásának szörnyű csigaháza búgott. S ahogy apáddal magunkbacsuklottan megálltunk az ágyad előtt örvénylő nézésedből tekintettél ki ránk s egészen messziről tán láttad is még a megrémült három arcot. Életünk legvégső titkának fekete lámpáját lóbáltad felénk s fejünk fölött furcsán csaptak össze élet és halál örvényes hullámai, rengett a szoba s rengett a künn tüzelő nagy tavasz Is, minden elmozdult s csak halálos ágyad volt mozdulatlan, amelyen mozdulatlanul és nyugodtan feküdtél s mégis száguldtál tőlünk messze, a másik élet felé. Rettentő lázad kanóca, tested az agóniában remegett s elölünk tíz év kicsiny patakja omlott a végtelen vizek méhébe. Benned a láz, bennünk a gyötrelem ízzott, csak néztük egymást s ahogy szemedből a fekete lámpás intett: éreztem, mint olvad le a rettentő forróságban értelem és érzés minden induló és nehéz mondata. CSUKA ZOLTÁN.
