Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Sárközi György: Jóska költő lesz

JÓSKA KÖLTŐ LESZ

— Tedd rnár az istennyilába azt a könyvet, — mordult az apa a legkisebb fiúra, aki a székre térdepelve (így kopik ki a harisnya térde), a terített asztalra könyökölve (így meg a kabát könyöke) s fejét két öklére támasztva falta a betűt. — Itt a vacsora. Egyetek! Apának ma rossz kedve volt, rosszabb, mint rendesen. Sovány bajuszát idegesen tépdeste egész este s szép fekete szeme a fakó, beteges arcban tele volt sötét, keserű, bujkáló nedvességgel, mint őszidőben a fekete sár. Ki tudja, mi vergődött benne, mi bántotta; tán az, hogy ma megint savanyú krumpli volt ebédre és krumplileves lesz vacsorára? Hogy az életbe csalt egy ártatlan, fiatal teremtést, aki már csak árnyéka annak, ami volt — s életre kényszerített három fiút, akiknek nem tud enni adni? Hogy aranyat, szépséget, vidámságot szeretett volna csorgatni a markából, mint egy mesebeli fejedelem s csak megfeketült krajcárokat tudott koldusl mozdulattal az asztalra vetni?

Jóska eltette a vastag olvasókönyvet, amelyben olyan szép olvasmányok voltak, hogy amíg a fejében jártak a mesék, versek, nem is gondolt a krumplileves közelgő keserveire. Anya már ott álít az asztalnál, a levesestálat letette az asztal közepére a lámpa mellé s nagy gonddal merte a forró levest a felényúló tányérokba s gyötrelmes igazságossággal osztotta szét a krumpliszeleteket és galuskákat a gyerekeknek. Apa komoran és gyorsan látott az evéshez s kanala csörömpölve verődött a tányér oldalához; anya kicsit begyes sértődéssel, lesütött szemmel ült le utoljára a maga szűkén mért leveskéjéhez. A nagyobb fiúk Laci és Jani, addigra körülbelül be is habzsolták tányéruk tartalmát s elégedetlenül rágódtak maradék kenyerükön.

De Jóska nem sietett: talán azért, mert utálta a krumplilevest, de talán azért, mert még mindig az édeszenéjű, álmosítószépségű Balassi-sorok zsongtak a fejében:

Boldogtalan vagyok, Mert kínaim nagyok, Béborult ifjúságom . . .