Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Haics Géza: Caroline de st. Cricq
CAROLINE DE ST. CRICQ Zenei miniatűr Az abbé úr elgondolkozva, meg-megállással indult a Madonna dél Rosario kápolna felé. Nyakigérő fehér haját csapkodta a Tiberis felől fujdogáló nyárvégi szellő, a rézsut vöröslő nap pedig nyomon követte, meleg fényével körülölelte kissé görnyedt, magas alakját. A felhőtlen kék ég boltozata alatt olyan érzés fogta el, mintha a természet székesegyházában járna, a csendes, kihalt utca üres padsorokká vált s zengőfényű minisztráns-csengő szólalt meg, valahányszor elhaladt az ünnepi komolyságú, áhítatot illatozó fák előtt. Belépve a hűs kápolnába, mint balzsam hatotta át lelkét az istennel töltekezés öröme. Liszt Ferenc letérdelt a feszület előtt és elmerült a Magasságos szemléletében. Sokáig időzött önfeledten a megsemmisítő szeretet révületében, mikor hirtelen megjelent a képzeletében tovatűnt ifjúságának eszményképe, Caroline de St. Cricq. És most érezte először kegyetlen határozottsággal, hogy elhibázta az életét. Ö, a világhírű nagy művész, a rajongásig megbámult kiváltságos, játékszer volt a végzet kezében. Soha otthont nem ismert, önmagának édes pihenése nélkül egyre bolyongott, röpködött, mint a pille a láng körül. Apróra szétszedte magát, széthajigálta mindenkinek, aki kért belőle. A legszebbet, a megvalósíthatatlant, a megálmodott eszményt, önmagának legjobb részét betemette a nagy hiányérzés. Most, a multbanéző szemével tisztán látja, amit akkor csak homályosan érzett, hogy legdrágább kincsét: szabadságát, az alkotás szent önzését vesztegette el. Vájjon olyan gazdag és erős volt-e, hogy büntetlenül fogyaszthatta a benne égő szent lángot apró tüzek szitására? Rengeteget dolgozott, a zeneszerzést időnkint olybá vette, mint a hivatalt, alkotott nemcsak ihletből, hanem megszokásból is. Ám, valóban nem szedte-e rá az önbecsülést azzal, hogy minden, még oly jelentéktelen átiratát is átörökítette az utókorra . . . Összehasonlította magát azokkal, akiket legjobban szeretett, mert legjobban becsült: Beethovennel és Mozarttal. Pontosan megtalálta helyét a két nagy
