Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Szitnyai Zoltán: Budai vacsora

— öltözhetnél

fiam, ne várakoztassuk meg az urakat.

lla meg sem mozdult, csak az ajka nyílott fel:

— Nem

megyek.

Vasyné elvörösödött. Ismerte a lányát. Hiába minden igyekezet, sem szép szóval, sem haraggal nem fogja rábírni. S a négy férfi majd hiába vár a vendéglőben. De azért a hangja megélesedett egy fokkal:

—■ Ne gyerekeskedj, azt még sem lehet tenni, hogy odacsődítjük őket, mi meg nem megyünk.

— Te

mehetsz anyám.

— Hát

mit képzelsz rólam, a magam kedvéért megyek? Talán nem lenne jobb nekem, ha lefekhetnék egész napi ugrálás után, hisz alig bírom a lábamat. Én meghozom érted ezt az áldozatot, te meg . . .

— Értem

ne tégy semmit.

Érre kitört a vihar. A felszabadult harag nyers szavakat korbácsolt fel Vasynéból. lla egy szót sem szólt többet, összetapasztotta két ajkát és gúnyos mosollyal hallgatott; Figyelte az anyját, hogy milyen durva és közönséges, ha valami kihozza a sodrából. Tudta, hogy szereti őt, de ez a szeretet nem tudott elérkezni a szívéig. Az anyja és mégis idegenek egymástól. Hallgatott és a menyezetot nézte. Aztán hirtelen elült a vihar. Az anya kirohant a lakásból, a kereskedőnek ment telefonálni, lla rosszkedvű, okoskodik, nem akar jönni, de Miska legyen nyugodt, magával hozza, ha törik-szakad. lla meg egyedül a szobában, tovább tűnődött. Ma történt vele valami. Egész rövid szóváltás a fiúval. Sohasem becsülte túlságosan nagyra, de hogy ilyen megijedt, gyáva, felelőtlen ember,., azt még sem hitte volna. Makogott, sopánkodott, ostobán fel-alá izgult, hogy jaj, hát, mit lehessen tenni, mintha nem sejtené az egyetlent, amit tennie kellett volna. Ehelyett nyögdécselő szavak mögött bujkál, lla nem bírta tovább hallgatni. Majd