Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Szitnyai Zoltán: Budai vacsora
ténykedésének köszönhette, hogy a Blau és Sonnen schein cég tisztviselője lett. Nem mintha az öreg Sonnenschein valami nagyon rajongott volna a különítménykapitányokért, hanem, mert egy ízben már igen közeli ismeretségbe került velük s hőn óhajtotta, hogy hátralevő napjaiban ez a közelség meg ne ismétlődjék. A kapitányt, akivel egy házban lakott, egy ízben kínos vitában találta a lépcsőházban bizonyos ki nem fizetett összegek körül. Akkor csillogó ötlet villant fel Sonnenschein agyában s még aznap bemerészkedett a kapitány barlangjába. Neki ugyanis épp ilyen emberre van szüksége, mint a kapitány úr. Pénz nem számít s ha parancsolja, azonnal nagyobb összeget bocsáthat a rendelkezésére. Egész teendője viszont csak annyi, hogy minden reggel elkíséri őt a hivatalba, azt sem gyalog, hanem az autóján, este meg vissza. És ha napközben dolga van valahol, akkor is vele megy. De ebben a szolgálatban katonaruhát tartozik viselni. A kard és a katonaruha a fontos. A kapitány egyáltalában nem volt nehéz-fejű ember s így a megállapodás még aznap létrejött közöttük. Azóta Sonnenscheint nem lehetett látni a kapitány nélkül. De nem is volt semmiféle kellemetlensége, még a közhivatalok ajtajai is szokatlan gyorsasággal nyíltak meg előtte, amint megjelent valahol, a kapitány karjára támaszkodva, mint apa a fiával. Aztán elmúltak azok a zavaros és vészterhes idők, de a kapitány érdemeinek elismeréseképen tovább is megmaradt a dobozgyár hivatalnokainak létszámában. Akkor már csak a hivatalban szólították kapitánynak kegyeletből, de az életben egyszerűen Fejes Tihamér volt a neve, akit legfeljebb a frontharcosok formaruhájában lehetett látni bizonyos ünnepi alkalmakkor. Sonnenschein is elhalálozott időközben s az üzemi leépítés idején komoly veszedelem fenyegette a kapitány állását is, ami már rég hatáskör nélkül maradt s csupán arra szorítkozott, hogy minden hó elején
