Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Szabó Pál: Benedek a törvény előtt
a szomszéddal, tetszik tudni. Nem vét nekem a szomszéddal soha semmi bajom addig, én rá se gondoltam, én nem is mertem arrul még álmodni se, hogy nekünk még bajunk lehetne egymással. Na dehát, hogy egyik szavam a másikba ne őtsem ... — mondotta, magyarázta Benedek Péter és csak úgy ömlött belőle a szó. Elmondta az úton annyiszor keresztül gondolt védőbeszédét a törvény előtt, hogy ezt így és így mondja el. Mondotta a reménytelen éjszakák vívódását, harcát a maga igazáért, amióta a kisbíró levitte hozzá az idézőlevelet. A lókupecet mindez most nagyon érdekelte, titkon az ő baját-sorsát hasonlítgatta össze evvel. Nagyonis javára billent a hasonlítás, mert emelt hangon mondta: — Magának is igaza van, atyafi. — Nekem, la? — kérdezte Benedek Péter megütközve. — Magának is hát. Meg oszt nekem is. Mert mit gondol maga, hát lehet azt úgy csinálni a lovakkal, hogy ha akarom kehes, ha akarom nem kehes? — Hát ... én vettem egyszer a cigánytól lovat például, az kehes vót,— mondotta Benedek bizonytalanul. r— Vanni van, nem mondom, olyan is van, — kezdte a lókupec újra védeni a maga igazát, de nem végezhette be mondókáját, mert megnyílt az ajtó és kilépett a küszöbre egy szemüveges úr. Papír lötyögött a kezében és végignézett a folyosón. — Seres László, — olvasta hangosan. — Itt vagyok, — kiáltotta a lókupec és zsebre vágta az égő pipát. A szemüveges néhány ember nevét olvasta még, egyre hangosabban, az utolsót már szinte kiáltotta, harsogva. Nyilván, maga is sokalta, hogy a kehes ló miatt ilyen nagy itt a csődület. Ez a kiáltás tán nem is a kupecnek, vagy a társainak, vagy az ellenfeleinek szólt, hanem Benedeknek szólt, a távoli földeknek, fa-
