Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Anima: A mai Európa szellemi irányvonalai

A MAI EURÓPA SZELLEMI IRÁNYVONALA?

Német emigráns irodalom

„Die Sammlung" a neve egy Amszterdamban megjelenő havi revűnek; érdemes elolvasni. A német emigrációnak az a csoportja adja ki, amely súlyt helyez egy bizonyos jóillatú modorra; még Thomas Manrt borzas irodalmi fenegyerekét, Klaus Mannt is megfésüli, ami, elismerem, majdnem olyan nehéz feladat, mint visszafoglalni Berlint. Toller itt a zsidókérdés egész kénsavpreparatumát, hogy úgy mondjuk, szelíden, már csak a gyermekkori visszaemlékezések cuclisüvegén keresztül csurgatja felénk. Franz Schoenberner a szegény, mitsem sejtő Knut Hamsunon keresztül támadja meg a Hitlerizmust. Valakit mindig „személyszerint" is okolni kell, egy kozmikusnak is beillő, történelmi változásért... Schoenbemer legalább finoman, komplikáltan „fúr" és így ebben a számban váratlanul Hamsun természetszeretetét és „paraszt-szellemét" teszik meg bűnbaknak azért, hogy a német olvasók között hitleri arányokban terjedt el a „Flucht in die Natúr" elementáris vágya, a városi civilizáció, a gépek és egy aszfaltvilág sok hazugságának gyűlölete. (Igazán nem kell hitleristának lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, sokszor milyen időszerűtlen dolgokért szenvednék a tragikus sorsú emigránsok.)

Később váratlan fordulattal rátérnek Tacitus ama soraira, amely a Priscus Helvedius műveinek elégetéséről szól. Franz Werfel, vagy a szellemi emigrációban élő (hiszen Ausztriában lakott a hitleri forradalom előtt is) zseniális Jákob Wassermann és azok az emigránsok, akik nem bírják elviselni a hitleri változás nyerseségeit, de szellemi jelentőségükkel hazátlanul is örök közkincsei maradnak Európának és az emberiségnek — mondom, a werfeli, wassermanni stb. emigráns típus az emelkedettebb és tisztább szellemek (zsidók vagy nem zsidók, oly mindegy), sohasem esnének azokba a téveszmékbe, mint amilyenekbe ezek az amszterdamiak a számkivetettség egyensúlytalanságában estek. Mert valljuk be, hogy a rómaiakkal, a Julius Agricola korával érvelni a harmadik birodalom ellen nem szerencsés vállalkozás. A szabad római jellemért, a szenátusért, a római sza