Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Németh Antal: Vörösmarty

rületén való meg nem találásában Vörösmarty rokon korának legkorszerűbb poétáival, akik mélyen élik, hogy a renaissance homocentrikus, konfliktikus életlátásának utolsó hullámverései is elsimultak már, de a pánnaturalizmus még nem vett fel határozott jelleget sem az irodalomban, sem a művészetben. Mert a forma nem „ruhája" a meztelen anyagnak, hanem a mű élő testének kontúrja — „Ausdruck

und Begrenzung einer naturhaften

Wachstumseinheit,

eines organischen Individuums im prägnanten Sinne des Wortes .. . Das Wesen der Form ist, beim genial Schaffenden, nicht äußerer Zufall, Wahl, sondern innere Notwendigkeit, bedingt durch den Gefühlsgehalt und Ideenkern der Persönlichkeit."1)

★

Vörösmarty költészetének alapformája a líra, amely átszövi minden megnyilatkozását: az epika és dráma is számára a lírához hasonló önkifejeződési lehetőség, lényegében nem eposz és nem dráma. Lirizmusa azonban nem a világnak Énjére gyakorolt hatásaképen áll elő, hanem vulkánszerűen expresszív eredetű. Romantikus költői fantáziájának gyökerei az álmok, szimbolikus víziók, apokaliptikus látomások mélyeibe nyúlva le, a kozmikus életmegérzések csodálatos versvirágait táplálják. Az önkinyilatkoztatás lázában a tudat formateremtő ereje megbénul és megszületik az ősi istenhimnuszok, hindu eposzok és exotikus népköltészeti remekek mellett a világirodalom legelsodróbb erejű poézise.

*

Vörösmarty fantáziáza áthidalhatatlannak érzi a realitások világa és az ő képzelete által teremtett tökéletesebb, a valóságénál gyengédebb és fenségesebb,

x) Ermatinger:

Das dichterische Kunstwerk, 1921.