Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-06-01 / 6. szám - Kézai Béla: Szekfű Gyula: Három nemzedék és az, ami utána következik

az egész közszellemet. A simaság, a látszatnyugalom, a bizantinizmus korszaka következett, áltekintélyek, álnagyságok s a szenilokrácia egyeduralmával. Az a vélemény, hogy a „nemzetet bűneiben is szeretni kell", elterjedt ismét, de senki se vette észre, hogy ez a gondolat a Petőfi-kornak naiv lírizmusából táplálkozott, amelynek a realitásokhoz — s mily szörnyű realitásokhoz — többé nincs köze s már akkor is naiv volt, amikor Széchenyi önismeretre, bűneink bevallására először hívta ezt a délibáb-ködmönű nemzetet. Így azután ez a „bűneiben is szeretett" nemzedék, amely a nemzettel, a magyarsággal azonosította magát, (minden nemzedékben megvan ez a hajlandóság, hogy magát totálisnak lássa) a külszínes megigazulás álarcában, sűrű mea-culpázás között, megindult az állami javítóintézet neo-barok kapuja felé, abban a tudatban, hogy ez az intézet, a neonacionalista pedagógia programja szerint, elvégzi majd a maga korrek

tiv munkáját.

Mi történt most már ebben, a neo-barok, állami javítóintézetben az elmúlt tizenötév alatt, ezt mondja el Szekfű azon a száz egynéhány oldalon, amiről az előbbiekben nagyjából szó esett már. Csupán kiegészítésül hozunk elő egyet s mást: Felépült az új magyar állam, a liberális állam — nemzet egyenleg ismert sémája szerint. Holott a valóságban csak egy apparátus épült fel egészen Tisza-Kálmáni parlamentáris, sógor-komasági, párturalmi alapon, függő és lezüllött középosztállyal, egy vékony uralkodó réteggel, amelyben a nagybirtokos mellett most már helyet kapott az idegen nagykapitalizmus is. Továbbra is megmaradt Budapest gazdasági és szellemi túlsúlya a vidék felett, amit csak újabban próbál ellensúlyozni egy a perifériákról meginduló decentralizációs folyamat. A tulajdonképeni nemzet érintetlenül szunnyad e külszín alatt, ijesztő mélységeiben a maga megoldatlan szociális és mezőgazdasági problémáit, mint sziklákat emelgetve. Az új magyar lelkiség nem is ebben az üvegházi temperaturában vár megszületésre, hanem a leszakított területek magyarságának tudatvilágában s abban a magyar ifjúságban, amely a korszakon kívül levőnek érzi már magát, Ennek tér- és időtudata fogja át az egéz magyarságot ismét egy történeti kultúra s a kultúrnemzetiség összefűző hajszálerein keresztül.

Igaz, hogy ebben a neo-barok állami javítóintézetben ifjúsággá serdült egy autochton réteg is: egy ho