Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-06-01 / 6. szám - Kézai Béla: Szekfű Gyula: Három nemzedék és az, ami utána következik
nagyobb többsége immár Szekfű táborában volna s miután Szekfű az elmúlt másfél évtized folyamán amalgamizálta s a maga képére hasonította az egész magyarság történetpolitikai szemléletét: nincs a fórumon több, aki ezt a kiépített szemléleti szisztémát új adalékokkal bővíthetné, vagy annak érvényességét a legcsekélyebb mértékben kétségbe vonni merészelné. Azonban bármily szemoontból latolgatjuk is e némaságnak lelki okait, két megállapítást végérvényesnek kell látnunk e problémával vonatkozásban: Az egyik az, hogy megdült azoknak a fölényes véleménye, akik tizennégy év előtt Szekfű szemléleti rendszerét az ellenforradalmi reakció eszmei igazolásaként fogták fel, amely éppen ezért a „kurzussal" egyidőben fog kimúlni és feledésbe merülni. A másik pedig, hogy Szekfűt nem falazhatta be s nem némíthatta el egyetlen, önmagát végérvényesnek hívő rendszer és hatalom se. Amiből önként következik a végső következtetés, hogy Szekfű sem tegnap, sem ma, eoyetlen politikai irányzatnak sem volt zsoldosa, kiszolgálója, hanem szemléletének középpontja, akárcsak Széchenyi Istváné, az egyetemes magyarság sorsproblémájával függvén össze, megmaradt, még hozzá igen magasan, abban a szinte preceptorális szerepében, hogy tőle immár hátsógondolat nélkül vegyünk át tartós igazságokat. S az a nemzedék, amely a maga nemzedéktudatát kétségbevonhatatlanul a Három Nemzedék betűiből szívta fel s alakította ki, már csak azt a Szekfű Gyulát látja maga előtt, aki az elmúlt száz évet egy Széchényi István szemmértékével mérve, maga is Széchenyivé lett a fiatalság szemében. Immár nem érheti a vakság és a merő tájékozatlanság vádja azt a nemzedéket, amely egy világháború s három forradalom korszakhatároló mesqyéjén túl vergődve. Szekfűben az egyetemes magyarság új gondolkodóját ismerte fel, holott igézőbb jelszavak alpesi torlaszai előtt könnyebb lett volna térdre hullnia, mint vállalnia a legnehezebbet: a belső megigazulásnak azt a programját, amelyet Széchenyi óta Szekfű hirdetett meg újra egy leromlott nemzet színe előtt. Mert ez a puszta felismerés is, .— bármily „vétkes illúzió" volna egyebek tekintetében különbet is várnunk önmagunktól, a „negyedik nemzedéktől", — bizonyságot tesz afelől, hogy ez az ifjúság Széchenyi formátumú gondolkodók nyomdokain akar haladni. Erkölcsi felfogás és magyarság dolgában ez a nemzedék éppen