Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-05-01 / 5. szám - Képzőművészeti rovat - Ártinger Imre: Budapesti képzőművészeti kiállítások "1934"

vészei közötti nemzedéket képviselik, elődeikkel szemben azt az ellenzési álláspontot foglalják el, hogy szívesen merítenek impulzust bárhonnan, csak nem közvetlen előzőikből. Alapjában véve elismerik azok tehetségét, de szabadulni szeretnének attól az akaratlan nyomástól, amit e kitűnő egyéniségek rájuk nézve jelentenek. E forrongás, szabadulniakarás és új út-keresés nem ellenszenves, hisz egy művészi világnézet érvényesülése érdekében történik, — bár ennek az új világnézetnek körvonalai is csak nagyon halványan láthatók a kiállított művekben.

A csoport szellemi élharcosa Medveczky Jenő. Tehetsége kétségtelen, rajztudása biztos. Túlerős benne az az intellektuális fék, amely nem engedi szabadjára festői ösztöneit. Színalkalmazása ennek következtében nem a festői ábrázolásból folyó, hanem nyers. Rajz és színek nincsenek elválaszthatatlan összefüggésben. Tájképeiben a téréreztetés „exaktságára" esik a hangsúly, figurális képei klasszicista szellemben fogantak. Medveczky érdekes egyéniség, teljes értékű műveket azonban csak akkor várhatunk tőle, ha ellentétes és tétova kísérletein túljut. — Kitűnő szobrász V i 11 Tibor. Hiánytalanul jó szobra talán egy sincs e kiállításon, de olyan sem, amelyen nem éreznők, hogy izig-vérig művész mintázta. Primitíveskedő ólomszobraiban — bár ezek inkább Vilt játékos oldalát mutatják — sok báj van, teremközépi nagy szobrát anatómiai felületesség, egypár fejét viszont plasztikai tömörség és nagy mintázási készség jellemzi. Vilt a fiatal szobrászok között a legjobb, fejlődése biztos. — Barcsay Jenő kellemes meglepetés. Tájképeit zavarossá teszik a grafikus cicomák, figurális képei ellenben erős festői érzékkel lendületes kompozícióba fogottak. Barcsay már jó képeket is fest. — Dési Hu bér István a maga szűk skálájában, amelyről nem tudjuk, hogy bővíthető-e, szerény, de szolid eszközökkel alakítja képeit, amelyek festőjük szimpatikus egyéniségéről adnak számot. — Hincz Gvula négy éves szünet után nyúlt ismét ecsethez, tempera és pasztell-technikáját vaskos olajjal váltva fel. Régibb, túlnyomórészt csak dekoratív felfogásából most kétségtelenül kilábolt, de saját gondolatait a párisi iskola sablonja borítja még el. Ám igazságtalan lenne Hinczről mostani képei után mondani végleges ítéletet, mert sokkal tehetségesebb, semhogy ennél az állomásnál megrekedhetne. — Novotny Emil nem sok