Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-05-01 / 5. szám - Reményi József: Magyar író amerikai naplójából

szók. Egy délafrikai költő versét olvastam előtte való nap, amelyben arról volt szó, hogy Isten köze! van, ám az emberek messze vannak. Talán, mert a magyar élet messze van, azért kell Isten közelléte a magyar szó segítségével? Közben a cikket — az öntudatalatti beleavatkozás ellenére — befejeztem s az üresség a szívemből rám förmedt, hogy miért nem örülök az elvégzett munkának s a magyar szavak bizonyos mélabús főlénnyel tudtomra adták, hogy amikor a szomorúság kifejezésére kényszerítenek, akkor voltaképen több örömmel ajándékoznak meg, mint az angol szó, még ha esetleg az utóbbiak az ujjongás köntösét öltik is magukra. Furcsa! Makacs vérlobogás!

*

A sors, ha incselkedik, perverz humorát nem rejti véka alá. Egy itteni kínai vendéglőben a kínai pincértől megkérdeztem, hogy mit gondol Li-Tai-Péről? Tudvalevőleg a kínaiak nagyon sokra becsülik a költészetet. Mire a pincér (aki persze Amerikában nőtt fel) azzal válaszolt, hogy bizony nem olvas újságokat, ennélfogva a kínai költőről, aki iránt érdeklődtem, semmiféle véleménye nincsen. Nem sajátsáaos, hogy a kínai állócsillag ragyogását ez az amerikai kínai egyáltalában nem veszi észre? Vagy természetes? Csakugyan természetes lenne, hogy a csúffá tett érzékenység korában még a kínaiak se tudják, hogy micsoda költő alázta meg helyettük az élet sötét kíméletlenségét és közönyét?

*

A gondolkodó ember akkor érzi magányát, amikor némán bocsánatot kell kérnie azért, amiért gondolkodni mer.

*

Innen, igazán messziről, Európa úgy hat, mint az engesztelhetetlen gyűlölet körhintája. Falovakon ülnek a vezérek, ha az öntudatra ébredők megőrülnek, mert az ordító lovasok azt követelik tőlük, hogy velük együtt nyerítsenek.

*

A legolcsóbb kritika az élő gondolatra ráfogni, hogy könyvízű, mert — szokatlan.

*

Milyen esetlen, milyen megdöbbentően érthetetlen a vágy: megértést várni. Mindenki bántja egvmást,