Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-05-01 / 5. szám - Irodalmi szemle - Féja Géza: Kós Károly Szent István-regénye

daként hatnak. Nagy Lajos intellektusa a művészet biztos, könnyed, vonzó lépteivel siet lapról-lapra.

Követnünk kell őt!

Budapest, 1934. április.

Kós Károly SZENT ISTVÁN-regénye.

A regény címe „Az országépítő". Tehát már a cím jelzi, hogy nemcsak a szentet fogjuk látni, hanem Istvánt is, sőt az író Vajkot is megmutatja. Szent István alakja minden regényírót arra csábítana, hogy „megköltse", kiegészítse, szent avagy pogány vonatkozásokban eltúlozza. Kós Károly regényírói módszere azonban a krónika! A tények határozott zárt vonalai között marad s rajtuk bévül mutatja meg írói erejét. Ez a módszer óvja, védi, vezeti s rajzoltat véle igaz képet.

Szent Istvánról botorság volna letagadni, hogy Vajk volt, tehát nemrégiben jött Keletről. Szívós erélye, elszántsága, hideg itélőereje s a nagy műért kisugárzó kegyetlensége: a keleti kháné. Csakhogy e nagy mű szétválaszthatatlanul összefüggött a kereszténységgel. Szent István tudatosan látta ezt s a kereszténység volt néki a nagy Végzet, a sors megfellebbezhetetlen kényszere, mely az országépítő szikár, szívós erejét történelmi erővé edzette.

Az ő országa a törzsi élet és a nomád sza - badság végét jelentette. Megkötötte a magyart, mint az akácfa a futóhomokot. S a kötő erő a kereszténység volt. Ezt az erőt, ezt a szérumot úgy kellett Istvánnak behoznia s karddal kellett előtte járnia a magyar lélek ellen. Amint a birodalomalapítónak az asszonyt is úgy kellett behoznia s végigélt véle egy egész életet, anélkül, hogy csak egyszer igazánban összeforrottak volna. De István látta a törvényt: az egyetlen útat az ország s a nemzet kemény összekovácsolására. Elsősorban ennek a törvénynek élt. És elveszítette miatta anyja szeretetét, eltemette szerelmét, megölte atyjafiait. Elhervadtak sarjai, gyermekei s még Imrét is elvette az Istene. Kegyetlen volt, kegyetlennek kellett lennie, de kegyetlen FÉJA GÉZA.