Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-05-01 / 5. szám - Possonyi László: Az új magyar történeti regény
Tudja a magyarságra leselkedő veszedelem nagyságát és azt az elmélyülő erkölcsi érzéket, amivel kritikát mond II. Endre udvara fölött és ahogy ebben az udvarban is meg tudja találni a kiválóságokat, a Róbert érsek aszkétikus fényű alakját, vagy az összeesküvő, de megtérő Pók Móric igaz bűnbánatát. A transzilvánista felfogás Makkai regényéből is kitűnik, mert regényében a XIII. században ugyanúgy mondanak kritikát a nagymagyarországi viszonyok felett, mint ahogy Makkai ma Erdélyben bocsájtja választóvíz alá a magyar viszonyok jóból és rosszból kevert amalgámját. Regényének legmegrendítőbb fejezete a tatárjárást megelőző kor azon időpontja, amikor a szerecsen és izmaelita uralomtól kisarcolt ország fölött különös égi jelek, szárazság, ólmos sárgás színű égbolt, vihar előtti fülledtség jelzi a bekövetkezendő vihart s amikor Róbert püspök, mikor a szerecsenek és a velük összejátszó nagyurak egyik papját gyalázzák meg, kihirdeti az esztergomi székesegyházban II. Endrére és országára az interdictumot. Ennek a jelenetnek a drámaisága örökké emlékezetes marad azok előtt, akik egyszer elolvasták. Álljon itt egy kicsi rész az egészből azoknak, akik a könyvhöz még nem jutottak hozóéi „így szólt az érsek: „Kialudt a világ világossága!" És ellépve az oltár gyertyái előtt, kifújta őket. Végig sorra. Sötétség borult a templomra. Csak az örökmécses reszkető lángja pislog még. És ekkor megmozdult a tömeg. Rémülten kikerekedett szemekkel ugráltak talpra. A szíveken átnyílalt a kimondhatatlan irtózat: A kegyelem lángjai kialudtak. Az Isten eltávozott a földről. Iszonyú sírás viharzott föl. Az érsek pedig magasra emelve a keresztet, kifelé indult, szembe a tömeggel. A papok párosával utána. De már a kezükben tartott gyertyák sem égtek. És a rettenetes ember felemelt keresztje elől iszonyodva húzódott vissza a nép, szemeit eltakarva, sikoltozva. Egymás hegyén-hátán tódultak ki a templomból, míg végre egy sem maradt az érsek előtt. Ott künn a téren, mint a tenger, hullámzották körül a székesegyházat, iszonyú izgalomban. Pedig a legborzasztóbb még hátra volt. Mikor az érsek papjaival kívül volt a templomon,