Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-05-01 / 5. szám - Jozef Mak: (részlet J. C. Hronský"Jozef Mak" c. regényéből) Ford. Farkas István
mert rátekinteni. A kunyhókra sem tekintett, az emberekre sem tekintett, még azokra sem tekintett, akiket odahagyott. Keresztülmentek az udvaron, a szürke rétekre, libafalkák és juhok mellett, és nem kívánták a beszédet. Julkának találgatni való kedve sem volt. Mikor aztán az ösvény már megszükült, úgy ment Mák után, mint a kiskutya, egyszer-másszor megsímogatta a tekintetével az üres tarlókat, mintha csak azért tené, hogy a József hátán levő ködmön széles hímzéseire nézhessen. És úgy váltakoztak a keskeny, megkopasztott barázdák, sőt itt-ott már egy-egy magányos vörösfenyő is állott. — Hová megyünk, Jozso? — kívánkozott már régen a nyelvére, de tudta, hogy nem fogja megkérdezni, még akkor sem, ha hét határon keresztülmennek. — Ide megyünk, — mondta egyszerre Mák József, mintha már régen tudott volna a kérdésről, s leültette őt a lolegeltetott, tenyérsíma, a kikirics lila fejeivel díszített erdei rétre. — Ide megyünk, itt vagyunk. ’Ülj le. S azt megmondom, hogyha Petriskáéktól ládát mernél hozni, rögtön öszevágnám apró darabokra. Érted? — Hiszen nem is fognak adni, — bólogatott halban. — No, így! És egyszer sem tekintettek egymásra, amikor először beszéltek az esküvőről és a ládáról, amikor így eljegyezték egymást. Körülöttük fáradtság és végtelen józanság feküdt a tarlókon. A lilaszínű kikericseknek rövid a kocsánya, hogy tarka fejük szembe ne tűnjön, ne zavarja meg a nagy igazságot, s a kavicsos föld halkan elhullajtott, nagy beszédjét: termettem, termettem, ahogy tudtam, amint bírtam, ahogy erőmtől kitelt, de a nyár már elárasztott. Megszürkültek a fenyők is a hegyoldalban, s ha nem is akarták elismerni, még a szétszórt tölgyek is megvörösödtek, mintha szégyellenék magukat, hogy odavegyültek a tűlevelek közé, és nyáron az idegenben élősködtek, most mintha szégyellenék magukat a közeledő meztelenségben. A szél, mely ott lengedezett valahol a hegycsúcsok fölött, nem volt pajkos szél. A bodros, nyári felhőket
