Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Juhász Vilmos: Ázsia, egy világrész kultúrtörténete

bonyomult Kisázsiai és Ázsia belsejébe. A kizsázsiai hegyvidék, amely ázsiai Törökországot alkotja, ma — hála Kemal pasának, megint csak amolyan félmúlt értelemben — igen gyéren lakott, nagyobbára sivatagi és szteppevidék és főként nomád pásztorok tanyája. Érdekes és jellemző, hogy egyes vidékei, Európához való közelsége ellenére a föld legkevésbbé ismert területeihez tartoznak. A történeti ókorban, különösen a Kr. születése körüli századokban ez a vidék is, akárcsak Szíria, javarészt igen sűrűn lakott, nagy városokkal telitüzdelt kultúrvidék volt. Akkor a barátságos és derűs földközi növényőv nemcsak keskeny szalagként kígyózott végig a partokon, mint végállomása a sivatagokat átszelő vagy kopár hegyek újabb és újabb láncain átvergedő karavánoknak, hanem a mögöttes terület is, úgy növényzetével, mint lakosságával nagyjában megfelel a tengerpartnak. A kultúremlékek első nagy nomád „visszahódítása" — mára Kr. sz. e. 7. században — a Kisázsiába betörő és ott, a róluk elnevezett Galatiában megtelepedő félnomád kelták műve. De úgylátszik ezeken a pusztai belső hegyvidékeken mindég menedéket találtak harcos rabló népek, a sűrűn lakott kultúrterületeket pusztításaikkal s elnomadizálással fenyegetve, így az izaa u r i a k, akik később új erőt öntöttek az enervált bizánci birodalomba. A bizánci uralom alatt Kisázsia egyrésze megint gondosan megművelt kultúrterület lett, de Bizánc, végleges és új nomád injekciókkal fel nem tartóztatható, elhalásával, a nomád türknépek, a szieldzsukok, osizmán törökök egészen és tartósan visszanomadizálták. így lett a törökség a nomád életforma előretolt őre Európa felé, sőt mélyen előrenyomulva a keresztény Európa testébe, a visszanomadizálás áldásaiból alaposan és sok századokra részeltette a nagy magyar alföldet is, a nomád Ázsia legnyugatibb kiágazását és minden uralaltáji nomád invázió legszélsőbb megtelepedési területét Európában.

Az új nomád invázió, a szteppe életformájának és természetének előretörése, kétféle következménnyel járhat. A nomád hódítók vagy megtelepszenek új hazájukban és folytatják a régi földműves népesség életmódját, helyesebben úri osztályként fölébe kerülnek és belőlük élnek, mint robotos szolgáikból, vagy pedig ragaszkodnak régi életmódjukhoz és paripáikkal, nyájaikkal együtt szinte a pusztát is elhozzák a városlakók kényelmes tanyáinak, szép kertjeinek és