Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Az ifjúság hangja - Szász Károly: A magyarországi egyetemi infjúság mozgalmai

AZ IFJÚSÁG HANGJA A MAGYARORSZÁGI EGYETEMI IFJÚSÁG MOZGALMAI Az a nosztalgikus szemlélet, amely a legutóbbi évek közhangulatát a magyar egyetemi ifjúság és főképoen az onnan kikerülő generációk kérdései felé fordította, sohasem volt indokoltabb, de felületesebb sem, mint ma. A fiatalság itt van. Az európai konzervatizmus jól ­eső nyugalma megkívánja, hogy a koránál fogva ra­dikális gondolkozáséi ifjúságot a mai világnézeti vál­ságban nyugalmi helyzetben tartsa meg. A társadalmi osztályokat ma főképpen az élet gazdasági megoldá­sa érdekli. Ezért van azután az, hogy a történelmi sorsra hívatott diákság látszólag megfeledkezik arról az öncélú és erősen kirajzolt politikai hivatásról, amely a Duna-völgyében a magyarság számára a jelent és a jövőt is jelentheti. Szemük előtt folyik a harc az indi­­viduál-libérális gazdasági rend és a kollektv-naciona­­lista felfogás új eszméi között a jövő Európájáért. A márciusi ifjúság forradalmi vagy álforradalmi hangu­lata pedig csendes megalkuvással csak regisztrálni tudja a kor hangulatát. A magyarság politikai történé­seinek közel száz éves annalese világosan mutatja nemzetünk politikai életformát kereső kísérleteinek eredendő hibáit. Mert míg az európai műveltség ná­lunk is meghonosodott eszméi előbb csak a rendi tár­sadalom felsőbb régióiban terjedtek el, kisebb puk­kanással márciusi gőzzé változtatva egyesek romanti­kusnak látszó felbuzdulásait, addig az alsóbb regiók béidegzett konzervativizmusa csak a rendi fokozato­kon keresztül juthatott azokhoz az eszmei beszivár­gásokhoz, amelyek választást kényszerítő kérdésként meredtek a rendjét elhagyni készülő új nemes elé. A társadalmi körét elhagyó ifjú pedig többnyire elve­szett régi életét befolyásoló környezete számára. Ez a fejlődési hátrány állandó negatívumként jelentkezik az alkotni vágyó új generáció előtt. A magyarság Ady, Szabó Dezső és Móricz Zsigmond költészetében megérezte a kor szociális mozgató energiáit és a ná­lunk igen indokolt népi életformák felismerésének szükségességét. A mai ifjúság romantikus szolidaritás vágya tehát nemcsak divatos attitűdje a korhangula-

Next

/
Thumbnails
Contents