Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-04-01 / 4. szám - Kritika - Féja Géza: Lélek. Terencsényi György új regénye - Féja Géza: Kakuk Marci a zendülők között
LÉLEK Terescsényi György új regénye. Singer és Wolfner kiadása, 1934. A regény bizony rossz. Védhetetlenül és menhetetlenül rossz. Terescsényi mint lírikus kezdte, s epigonnak se volt elsőrangú. Azután a novellára tért, de emlékét ezen a területen se hirdetik nagyon maradandó nyomok. Végre három esztendeje egy regényt adott, „Hősöket", mely egyszerre kiemelte őt a tárcarovatok szürke „hőseinek" sorából. Ő látta meg s ő fejezte ki először a magyar irodalomban a „szegények kincsét", a szegénység esztétikáját. Egy nincstelen parasztházaspár életének nekiindulását adja a regény és sorsuk útját az író az idill felé fordítja, kissé túl gyorsan és gyanúsan átsiklik életük szociális borzalma felett, de viszont másoldalról kárpótol érte. Kárpótol, mert végre megmutatta, hogy ezek a mindennapi életküzdelmekben őrlődő látszólag szürke sorsok, mennyi szépséget, emberséget, etikai tisztaságot és jó életízt rejtegetnek a szürke köntös alatt. S emellett: néhány jelenet megírásánál nem közönséges megjelenítő erőről tett Terescsényi tanúságot. A „Hősök" sikere felbuzdította s folytatta, illetve folytatni igyekezett regényét „Lesz, ahogy lesz" címen. A „folytatás" gyenge másolás, gyarló „utánnyomás" volt. Ügy látszik Terescsényi is észrevette ezt, mert legújabb regényében, a „Lélekben" egészen új útra tért. Sajnos, mint a legtöbb csonka tehetség, minduntalan túllépi a néki rendelt határokat. Terescsényinek szigorúan a megfigyelés és a tárgyi ábrázolás mezején kellene maradnia, ehhez azonban túlságosan lomha s inkább lírai ömlengésekhez folyamodik. Holott némi kis önkritikával már régen megölhette volna líráját, énje legsekélyesebb részét. A „Lélek" egy gyermeklélek kialakulását, az író saját fejlődéstörténetét akarná adni. Az önmagunk felé való visszatekintés és belső életünknek kivetítése, tárgyiasítása nagy önkritikát, lélektani érzéket, fejlett intellektuális képességeket és elsőrangú ábrázoló erőt kiván, tehát csupa olyan tulajdonságot, melyek Terescsényiből többé-kevésbé hiányoznak. Ehelyett kapunk ömlengéseket, ponyva-lélektant, kétkrajcárost, filozofálást s egyéb „irodalmi" borzalmat. Regénystílusa pedig, mindezeknek megfelelően, valami elriasztó csevegés-fecsegés lett, az író gyér mondanivalóját a végső határokig felhígítja. Tűrhető részeket ott kapunk, ahol kiszabadul „lelki" csodáinak és titkainak hínárjából s az életet ábrázolja: a kiskorcsmai asztaltársaságot, a pusztai Attila-ünnepet stb. Ez Terescsényi természetes területe és nem az ember s a végtelenség viszonya. Bár ő is rájönne erre. Akkor a „Hősöket" folytatná s útját nem ilyen szánalmas s a pubertás-korszak fejlődési színvonalához illő kísérletek jeleznék, mint a „Lélek". F é j a Géza. KAKUK MARCI A ZENDULÖK KÖZÖTT Tersánszky J. Jenő új regénye. Nyugat kiadása. 1934. A Nyugat-nemzedéknek Tersánszky egyik legjelentékenyebb elbeszélője. Móricz, Szabó Dezső, Kaffka Margit és Tersánszky azok, akik állani fogják az időt s akikből örök dolgokat válogathatunk majd. Ám Tersánszkynak jutott közülük a legmostohább irodalmi pálya. Eiső könyve, a „Kísérletek, ifjúság" novelláskönyv volt s már akkor egészen eredeti elbeszélő tehetség jelentkezett benne. Azután ő írta a legjobb háborús regényt: „Viszontlátásra drága" s később érettebb, gazdagabb rokonát: a „Margarétás dalt". Mindjárt a háború után a „Két zöld ászszal" jelentkezett, ebben a könyvben egész írói lénye már szinte klasszikus tisztaságban ragyog. Alig vették észre, éppenúgy a „Rossz szomszédok" sem kapott különösebb figyelmet, a „Havasi selyemfiú" elsikkadt, egy kiváló háborús regénye kéziratban hever. Legnagyobb sikere а „К а к u к Marcival" volt. S e csavargótörténet azóta is tovább él benne, tovább szövi a szállait: a második stáció az „Amerikai örökség", most pedig a „zendülők" közé, ipari vi
