Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-04-01 / 4. szám - Szombathy Viktor: Az új Madonna
Szeme nyugodtan pihent rajtam. Olykor, ha hoszszasabban felejtettem rajta tekintetemet, elmosolyodott, lesütötte a szemét. Csillogott, fénylett a nézése. Ismertem minden részletét arcának. Boldogan vártam a következő napokon. Mindig el- 1 jött. Ám, két-három nap múlva, mintha bágyadtabb lett volna az arca, szemei beesettek voltak titkolt sírástól. Megkérdeztem: — Sírtál tegnap, leányom? Ijedten nézett rám. — Tekints gyóntató atyádnak, — folytattam, —vagy gyógyító orvosodnak, beszélj! Szeméből kihullott egy könnycsepp, majd szaporán hulldogáltak utána a többiek is. Hangtalan zokogás rázta a hátát. Kisgyermeke ijedten vele sírdogált. A kitáruló nagy bánat mély részvéttel töltött el, de csak álltam előtte tehetetlenül, anélkül, hogy segítséget tudtam volna neki nyújtani. Közelebb léptem hozzá: — Mi bánt? S hogy még mindig nem felelt, fejére tettem a kezem: — Nem bizol bennem? Különös, meleg fény csapott ki a szeméből, ahogy ( rám emelte. Gyújtott, lángolt ez a fény... és én nem tudtam ellenállni... elkövettem! Elkövettem! Arcához hajoltam, belenéztem a szemébe s egy bűnös csókot, férfinek bűnös csókját asszonyi szájra, azt adtam a leánynak! Magam sem tudom, miként történt. Arcomon reszketés futott keresztül, a következő pillanatban visszaugattam s megrettenve a szörnyű, közönséges, emberi bűntől, leültem egy fatörzsre. A leányasszony alázatosan emelkedett föl ültéből s még mindig könnyezve, megcsókolta a kezem. — Ó, páter úr, te olyan jó vagy hozzám, mint senki más. A csókot, amit adtál, mintha az Urunk Tézus adta volna bűnbocsánatúl. Megdöbbentem. Bűnös férficsókomat ez a nő szentnek tartja; a tudatlan asszonyi elme, nem látja a bennünk dúló harcokat! Bevallom, csalódásfélét éreztem. Ez volt talán férfihiúságom első és utolsó csalódása, mert kellett, hogy 1 a kisértések napjai nekem is eljöjjenek, hogy küzdjek az ördöggel s e pillanatban éppen úgy álltunk a harc
