Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Szombathy Viktor: Az új Madonna

fény reszketett haja körül. Nem az emberi szépséget kerestem rajta, hanem az anya arcának nemességét,, a lélek földöntúli szépségét kutattam, amely maradandó.

Olyan volt ez így, mint egy máris megfestett kép. Kék ruha, barna haj, felhőfoltokkal tarkázott ég, a házfal fehér volt s a virágok úgy hajlongtak, mint az Assisi körül. Finom összhangba olvadtak a színek. Keresve sem találhattam volna szebbet.

Valóban igéző volt a fiatal nő szelíd arca. Halk bánattal, szinte bocsánatot kérve állott mellettem s szorította magához kisfiát.

— A

Madonna! A Madonna! — örvendeztem magamban s közelebb léptem hozzájuk. Megvergettem a kisgyermek pufók arcát. Az kíváncsian meresztgette rám szemét s ujjait szopogatta kedvesen. Megszólaltam végre:

— Tiéd

ez a gyermek?

— Igen,

— mondta halkan.

— Szép

kislány.

— Fiú!

_ mondta szégyenlősen.

Folytattam a kérdezősködést:

— Ki

az apja?

Elvörösödött, nem szólt semmit.

— Mondd

meg, ki az urad? — bátorítottam.

Nagyon halkan felelt:

— Nincs.

— Meghalt?

— firtattam.

— Nem

...

A hangja kétségbeesetten zengett. De most már nem bántam, a kíváncsiság vétkezett bennem.

— Hát

hol van az urad?

— Nincs

... Elment...

Most tértem csak észre. Hirtelen világosodott meg előttem a szerencsétlen nő sorsa, aki Isten előtt nem is asszony még, de már nem is lány s az Úrtól, soha, meg nem áldott titkos frigyének gyümölcsét hordja magával szégyenéül. Most jutott eszembe, Joannus testvér nemrégiben beszélt valamit egy falusi leányanyáról, aki övéinek szégyene s meg akarták kövez-, ni már a többi asszonyok. Illően vezekelt is érte, súlyos penitenciát róttak] rá az atyák.

Rászedettnek éreztem magam. Egy pillanatra feltűnt előttem az igazi Madonna képe, mintha mondta volna: hiú az igyekezetem, őt én megfesteni soha nem tudom. Mert természetes, hogy ilyen nőt nem