Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Surányi Miklós: A zöld dragonyosok

mond úr ölébe kapta két kis unokáját s átszaladt velük a tábornokékhoz. Most már valamennyien itt voltak. A tábornok veje, a szent Lajos rendes kapitánya magas lázban fetrengett és félrebeszélt. A kardját kérte és harsányan vezényelte századát. Apósa fel és alá járkált a szobában — falába dongott az öreg szuette padlón — és hol imádkozott, hol káromkodott. Teljes tábornoki díszben volt, mellén összes kitüntetése és fehér kokárda, a királyhű nemesek jelvénye, így akart meghalni. A szobában Gilliersék és Osmondék a kezüket tördelték.

Künn morajlott a dühödt tömeg lármája. Dobok peregtek és puskák ropogtad Szólt a zene, öt vagy hat banda játszott. Az ostromlók puskatűz és dobpergés közepette testvéresülési ünnepet rendeztek. Az országúton patakokban folyt a bor. A kastélyok pincéinek minden hordóját csapra ütötték. Vad tánc és ölelkezés közben kurjongattak és visítoztak. Közben a három öreg nemes fejét követelték.

Boussy tábornok nem bírta tovább. Berohant a gyerekek szobájába és elkiáltotta magát:

— Fegyvert!

A gyerekek felugráltak, sikoltoztak és kacagtak és tapsoltak örömükben. Boldogan kapkodták magukra kis zöld egyenruhájukat, amelyekre a tábornok ma reggel személyesen varrta fel a gombokat. A két kis Osmond-léány is zöld dragonyos-ruhát öltött. Majd kibújtak a bőrükből, hogy Boussy apó katonásdit fog velők játszani. Kacagásuk, mint vaiami ezüst csengő, úgy csilingelte végig a kastély folyosóit.

Lenn a kert körül az orgia a tetőpontra hágott. Sokan már öntudatlanul fetrengtek a sárban, mások egymásra lövöldöztek eszeveszett mámorukban. Sötétedett, csak a két égő kastély világított pokoli vörös lángjaival.

— Akasztóiéra

az arisztokratákkal! — ez a kiáltás