Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Zerdahelyi József: Zakar Marci küzködése

Ilyeseket beszéltünk, de hogy szólított a munka,, megöleltem a Marist és kiléptem az ajtón. Szinte roskadoztam a rámtelepedett gond alatt, de csak antól inkább keményedett bennem a Marishoz való hajlandóságom és megfogadtam, hogy az egész világ is rámgyöhet, akkor is feleségemül veszem.

★

Kaszáltuk a lóherét.

A harmadik fordulás után, ahogy szokásba volt, lehuppantunk egy cseppet a földre.

Azt mondja édesapám:

— Hát,

mire házasodol?

— A

két kezem munkájára, — mondok.

— Úgy

mán lehet.

Ebédidőben megint koppant valami ritkaszavas beszéd köztünk.

— A

birtok kebelezve van, hiába két házhely, sok adósság nyomja.

— Tudom,

édesapám.

— Az,

kemény összekaparni a kamatot, pedig törlés is kell.

— Igaz.

Hallgattónk egy kenyérszelésnyi időt. Megint ő szólott:

— Nincs

annak a lánynak semmije.

— Pénze,

az nincs.

— Baj.

— De

van neki dolgos két keze, még hozzámvalór hűsége.

— Az

van.

— Nekem

meg az elég, — egyenesedett rá a derekam édesapám szavára, de nem ment le a torkomon a falat.

★

Estére meglett a kaszálás, de én nem leltem benne kedvem. Meg is látszott a képemen a sűrű gond, hát nem sok beszéddel jártónk.

Mikor rendbetettük az ólat, az asztalhoz ültőnk, vastagon viliáztunk a galuskából, én azért is, hogy reggeltől se kívánta a bélem az ételt, hát egész nap egy harapás szalonnán dolgoztam. Édesapám meg olyan természet munkába is, hogy nem állja a lemaradást.

Édesanyám meg szereti, ha becse van a főztjének,. most is megcsillogott a jóságos szeme, amikor a tálba öntötte a második adást.