Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Az ifjúság hangja - Pongrácz Kálmán: Új magyarság

míg az intézmények tarthatatlanságának tudata általánossá nem válik, az új formák részletes tervei mellett sikerrel nem lehet izgatni." — A háború utáni politikai fejlődés azonban éppen a pártprogrammok dogmái ellen irányult. A gyakorlat hatalmasabbnak bizonyult mindenütt az elméletnél, tehát az új nemzedék sem proklamálhatta részletes programmját. Szellemi mozgalma már eljutott addig, hogy egy új reformkorszak szükségét ma már mindenki hiszi és hirdeti, de programmja az állami és társadalmi irányítás tendenciájának megjelölésén túl nem terjedhet. Nemzeti kollektivitás — ez az új idők jelszava s ebben benne van a többségi és kisebbségi ifjúságunk egész felfogása, élethivatása, munkaprogrammja. Nem egyéni, hanem hivatási, tehát funkcionális egyenlőség; nem jogi, hanem gazdasági és szociális demokrácia az az ideál, amely felé társadalmi fejlődésünk tendál. A háború vérzivatarában Prohászka lángesze már meglátta ezt a fejlődést „Kultúra és terror" c. munkájában: „Véleményem szerint — írja — a társadalmi fejlődés most oly stádiumban van, hogy nemcsak egy rendnek, a negyediknek bevonulását jelenti az alkotmány sáncai közé, hanem jelenti az egész társadalomnak új, észszerűbb s igazságosabb berendezését. Ép ezért most már (a jövőben) nem egy, még kívül álló rendnek érdekéről van s lesz szó, hanem az egésznek e I v á 11 o z t a t á s á r ó I." A zsenik felismeréseit kortársaink lekicsinyelhetik és elsikkaszthatják, azonban a nagy gondolatok idővel mégis napvilágra törnek és megváltoztatják az elöregedett világ arcát.

Érdekes és érdemes megemlíteni, hogy ennek az új népies iránynak szülőföldje Erdély volt. Az erdélyi magyar kisebbségi politika számolta fel leghamarabb „polgári kereteit", Erdélyben indult meg leghamarabb a kisebbségi magyarság egész egyetemét beszervezni hivatott társadalmi akció. Az új magyar népies irodalom — Tamási és Nyírő személyében — itt bontotta ki szárnyát legelőször. „A valóság ereje — írja 1928-ban Jancsó Benedek, — ily módon tette világossá azok előtt is, akik benne kételkedtek, hogy a magyar kisebbségi politikának és nemzeti önvédelemnek legnagyobb energiája a tömegerő és hogy azoknak, akik a magyar uralom alatt birtokosai voltak a politikai vezetésnek, ezidőszerint nem lehet más