Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Az ifjúság hangja - Pongrácz Kálmán: Új magyarság

sikerült szellemüket, igazságaikat s eredeti küldetésü­ket meghamisítani, elsikkasztani, nemzeti életünk és fejlődésünk üteméből végleg kikapcsolni. A magyar közszellem elöregedésének luxusát — a háború előtti időkben — minden különösebb hátrány nélkül megengedhettük magunknak. A haladás biztos, zavartalan és nyugodt üteme a magyarságot is tova­sodorta s gazdasági és szellemi élete aránylag jelen­tékeny fokú kifejlődéséhez juttatta. A világháború után azonban, mikor minden eddia erősnek és ellen­­álhatatlannak hitt gondolat, erő, politikai, országha­tár, rendszer, máról-holnapra összeomlott, mikor min­den nemzet arra lett utalva, hogy a semmiből új vi­lágot teremtsen magának — a magyar közszellem mértéken túli elöregedése nyilvánvalóvá és veszé­lyessé vált. Két komolytalan forradalmi kísérlet után a nemzet visszakanyarodott a múlt létformáihoz, az új idők új követelményeit figyelmen kívül hagyta és sem szellemét, sem szivét nem nyitotta meg azoknak az új gondolatoknak és követeléseknek befogadására, melyeket az új márciusi fiatalság — a harmincévesek generációja — már fennen hangoztatott és amelyek­nek megvalósítása érdekében — úgy szellemi, mint politikai téren — síkra szállt és harcba bocsátkozott. Ennek a politikai rövidlátásnak és szükkeblüségnek volt egyedül betudható az a barátságtalan fogadtatás, mely e nemzedék minden megmozdulását, úgy több­ségi, mint kisebbségi vonatkozásban kisérte. Szinte primitív megértés-hiány mutatkozott, mely sem az idő törvényszerű múlásával, sem az egyes vívmá­nyok ugyancsak törvényszerű elévülésével nem szá­molt. Mikor európaszerte egyszerre szétszakadtak a politikai és gazdasági együttműködés szálai, mikor az autarkia gondolata az állami lét összes megnyilvá­nulásában testet öltött, mikor a helyi adottságok úgy Keleten, mint Nyugaton speciális kormányzati rend­szerek kialakításához vezettek — a magyar társada­lom a múlt felé fordított arccal nem akart és nem mert a jövőbe nézni. A múlt mesterségesen szűklátó­körűvé nevelt szemlélete megbosszulta magát, revo­­luciót látott az evolúcióban, kultuszt űzött régi és ké­nyelmes előítéleteinkből, vonakodott egyszer már le­zárt és idejét múlt fogalmainkat és igazságainkat — az új idők követelményeinek megfelelően — újból és újból revízió alá venni. „Az előítélet (pedig) — ír­

Next

/
Thumbnails
Contents