Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Kritika - Teleszky Anna: Alexandra Rachmanova: Szovjetoroszországi naplói

lassan, lassan minden a fejetetetjére áll — s Alja rémültre tágult szemekkel szemléli a kegyetlen, durva valóságot, mely erőszakosan nyúl bele az ő természetesnek tartott békés életébe. Az idő múlik, kezdetét veszi a cárizmus bukása, utána a cseka uralomrajutásának korszaka. A fölingerelt orosz tömeg fenevadként, fékevesztetten tombol s áldozatul követeli a társadalmi rendet, az évezredek tapasztalataiból leszűrt törvényeket, a kultúrát és milliók életét. A boszszúra lázított és uralomrajutott proletárok mérhetetlenné szított gyűlöletükkel tengernyi szenvedés lavináját zúdítják Oroszországra, embertelen, tisztán állati kegyetlenségek sorozatát, mely példátlanul áll a világ történelemben. Miközben Alja egyetemi tanúlmányaihoz próbál menekülni, a legnagyobb borzalmak veszik körül. Az embereket halomra gyilkolják, mindenütt éhség, nélkülözés, tífusz, minden elképzelhető nyomorúság, bármerre néz is. Az összeomlás teljes, állandó rettegésben élnek az emberek és soha sincsenek biztonságban. S félelemtől dermedten írja Alja naplójába: ...„vájjon lesz-e erejük építeni azoknak, akik itt mindent halomra döntenek?..." A bolsevizmust fölváltja a fehér terror, újabb megrázkódtatások. Egy klis időre elcsendesedik a zaj, de a csekauralom újra visszatér. Alja vőlegényét, Vadimot irtózatos kínzatások után megölik, apját a kolerás vidékre száműzik, ő maga az anyjával és testvéreivel a „halál vonatán" menekül Szibéria felé...

A második kötet (Házasság a vörös viharban) kezdetén Alja családjával együtt immár egy év óta lakója az omszki vaggónvárosnak. Mérhetetlen nyomorúság, éhínség, idő előtt megöregedett, megroskadt emberek, piszkos, beteg gyermekek tanyáznak itt. Alja egy elhagyott, porral-piszokkal belepett templomban vágyakozó szívvel fordul egy épen maradt Mária-kép félé _ ennyi rengeteg szenvedés között

is megtartotta hitét és nem tompult el a magasabb dolgok iránt.

S az idő halad, a végtelen pusztulás romjai fölé a tavaszi újjáéledés leheletét hozza a szél. Egy beláthatatlan világterv szerint továbbfolynak a világ dolgai, az Irtüs ősidők óta suhanó hullámain végnélküli menetekben vonulnak a tutajosok, hosszan elnyújtott énekük fájdalmasan lebeg a vízen, a steppékrőí a föld meleg, termékenyítő lélekzete száll föl, „hogy