Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-01-01 / 1. szám - Szitnyai Zoltán: Vendég a pusztán
tisztelet a pusztán. Gábor lehajtotta fejét s az ő arcát is mély sáppadás takarta, szál alakja meghajolt, mintha szégyenkeznék kevélynek mutatkozni, aztán lassan fölbátorította a tekintetét és sorravette az arcokat, a gazdáét előbb, aztán a többit és mégremegő hangon kezdett beszélni: — Jó gazduram, kedves barátaim és munkatársaim! A gazda meglepetten kissé felkapta a fejét, aztán rövid tisztelettudó köszöntést tett utána. Mögötte meg úgy kitüzesedtek a szemek, mintha fényforrás gyulladt volna ki mélyükön. Csibének hirtelen egy nagyot kellett lélegzenie, hogy nyomban sírva ne fakadjon, így is végigfutott az arcán egy könnycsepp. A vendég csaknem hangosan fölszisszent a megszólítás szavaira, rosszalóan csóválta a fejét s azt mondta magában: Kedves barátaim? Ez már mégis csak sok egy kissé. Keselyű Gábor meg tovább beszélt arról, hogy nekik akiknek itt kell élniök ezen a földön, közös a bajuk és közös az örömük. Ki tudná megmondani, hogy mit hoz a jövő és mit rejteget az isteni szándék? ... Nehéz időket élünk és az is lehet, hogy utolszor állunk így egymással szemtől-szemben a szent magyar aratás ünnepén... Semmitse lehet tudni, semmit, semmit... Elcsuklott a hangja, aztán megkeményítette a törzsét, hangját... Bármint legyen is, amíg együtt vagyunk, legyünk egyek... Egy család ezen a földön ... Ismét elcsuklott a hangja és gyorsan kezet nyújtott a gazdának: — Köszönöm a jól végzett munkát, Isten áldja, Isten segítse mindannyiunkat. Nagy csend támadt utána, csak a mozdulatok hallatszottak, amint Gábor sorra kezet fogott az emberekkel. És Csibe is, miután átvette a koszorút, ők se tudtak szólni, amint elhaladtak a sor előtt. Azok is elnémultan álltak, félősen adogatták kezüket és olyanokat gondoltak, hogy kár, nagy kár ezért a jó úrért. Csak mire a színes leánycsapathoz ért Gábor, bontakozott ki a hallgatásból. Érezte, kell valamit mondani, ami felvidít. — Aztán emberek — és már mosollyal nézett a férfiakra — megforgassátok ám estére ezeket a lányokat. Az ispán úr különben már intézkedett a bor miatt, de mire kimegyek — és Jóskára fenyegetett tréfásan — nehogy megint olyan disznóságba leljelek, mint tavaly a szüretkor.
