Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-03-01 / 3. szám - N. Jaczkó Olga: Háborús történet
mekemet azért, hogy ide cipeljek egy páva kalapot, meg egy rongybábút! Hegedűs elfeledte, hogy ő csak egy egyszerű írnok. Az igazgató azonban nem feledte ezt el. S a saját méltósága is eszébe jutott. Felháborodva felelt: — Rongybábú, pávakalap? Hogy mer így beszélni velem? Tudja maga, hogy mi a plöröz és egy valódi Lenci-baba? Ért maga ehhez? Büszke lehetne rá, hogy megmentette! Igen, büszke lehetne rá! IV. Hegedűs kítámolygott a házból. Tán több volt még benne az undor önmagával szemben, mint az aggodalom a családjáért. — Mit csinál, testvér? — kérdezte tőle egy katona, aki csajkával haladt arra. Hegedűsnek jól esett ez a résztvevő érdeklődés. Csillapodni kezdett. Elmondta menekülésének történetét. A katona megértette, hogy családját keresi. Elindultak. — Jöjjön csak, — mondta — ott a nagymalomnál szállásolták el őket. Majd én megmutatom. Hegedűs csak most vette észre az egész városban szétszórt, nyomorúlt embereket, akiket a mozsarak dördülése olyan közelről teremtett hátba, hogy idáig lódultak a Kárpátok hegyvölgyeiből. Látott batyuba gyömöszölt otthonokat elterülni az utca sarában, látott katonákat, akikről lehámlott az uniformis büszkesége, a sárga extra-csizmák fölött, zsinóros dolmány rongyaiból meztelen testek pirosodtak ki. Látta vánszorogni a háromezer trénszekeret, amelyet augusztusban, az aratástól fogtak össze Galíciában, látta a lovak hátán az istrángok sebágyát, öreg rutén kocsisok fején a kintfelejtett napraforgó tányérok módjára elrothadt és fagytól összekeményedett