Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Simándy Pál: Áprily Lajos költészete

lálkozik. Bánata nem heveny baj: krónikus betegség. Arany János „titkos mélabú"-ról panaszkodott. Áprily ezt mondja:

Én fénytelen verem vagyok,

Az én szememben mélabú van ...

Áprily költészete úgy keletkezik, hogy az élet és világ minden dolgát és mozzanatát ez a verem és ezek a szemek verik vissza. Végtelen és névtelen hát az a bánat, amely ebben a költészetben tükröződik. Ennek a költészetnek azért tehát nem tárgyai az élet és világ egyes eseményei és konkrét mozzanatai. Nem tárgyai, hanem költői jegyei és jelei. Tárgytalan költészet ez. Mint a tintahal a tenger vízét, úgy önti el maga körül életérzése pesszimizmusát a költő. Szelíd, enyhe, nyugalmas bánattal borít el mindent, amit lát, érint és tápod.

4.

Nem kétséges, hogy oly életérzésnek, amely az Áprily művészi attitűdjét jellemzi, igazában a reflexiós és filozófiai költészet, mint adékvát kifejezési forma felel még. Az a művészi forma, ami a másik mély érzésű, finom és kitűnő erdélyi poétának: Reményi k Sándornak a sajátossága. S tagadhatatlan, hogy Áprily költészete valóban hajlik is e megoldás felé. S bár legjobb versei mégis azok, amelyekben a tiszta művészi látás formáit és eszközeit sikerült érvényesítenie, költészetének legfőbb jellemzője az ingadozás, a művészi látomás és filozófia és reflexió formái és eszközei között.

És épen itt, ezen a ponton állapíthatunk meg bizonyos újabb és kedvező fordulatot az Áprily költői fej