Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Simándy Pál: Áprily Lajos költészete

ÁPRILY LAJOS KÖLTÉSZETE

1.

A béke idők nyugalmas éveiből merül fel ez az emlékem:

A sárospataki főiskolának voltam a hallgatója. Minden esztendőben egy csapatnyi erdélyi, székely fiú látogatta itt az előadásokat. „Külföldi főiskolára jöttünk ide"... mondogatták. S tagadhatatlan, hogy mii, alföldiek is, úgy néztünk ezekre a különös mozgású, furcsa beszédű és sajátos gondolkozású fiúkra, mint idegenekre. És amikor később — a béke utolsó esztendejében — bejártam Erdélyt, éreztem, hogy most én is — idegen országban járok. Nemcsak a rengetei, kanyargó völgyei, kólönös hegyi falvai és patinás városai mutattak mást az én alföldi táviatokon nőtt szemeimnek. És nemcsak székely kapui, soktornyú templomai, kopjafái, varrotasai hatottak exotikumok gyanánt rám: hanem más és idegen volt maga a nép is: ízes és sokszor érthetetlen szavaival, fordulataival, furcsa akcentusával és eredeti gondolkozásával.

Sok év múlt el azóta s közben nagy sor esett velünk. Hivatalosan is külföld lettünk egymás számára; határok merevültek közénk. Ám ugyanakkor — hatékonyabban, mint valaha — megindúlt a lélekcserél és folyamata is. Azóta nemcsak hogy fokozottabb mértékben figyeljük, értjük, szeretjük, cseréljük egymás szellemi megnyilatkozásait. Erdély mindezeken fölül és túl: az utolsó másfélévtized alatt sűrű rajokban telepítette közénk a maga fiait: követeit. Test és szellem versengenek egymással az átömlesztésben, ami beláthatatlan eredményeket vonhat még maga után; az Alföld tempósabb mozgású, keleti lomhaságú szellemi és népi életének felfrissítésében.