Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-02-01 / 2. szám - Kézai Béla: Oswald Spengler alkonya

aki napokon át nem evett, a hulladékgyűjtő kosárbei kiszedett kenyérhéjat is Lucullusként élvezi. A filozófiák és a vedlett világnézetek szemetes kosarába pedig nem mindennap hull ily királyi falat, mint a Spengleré. Ez már gourmandériára kapatja a renyhült ínyeket, a profán gondolkodás szempontjából, amikor a tartós és a tartalmas igazságok Ízlelésétől régen elszoktattak a XVIII. és XIX. század bölcselői, nincs is szükség valami erőteljesebb szellemi és lelki táplálékra, midőn Spengler szerint amúgy is vesztére él a világ, csődbejutott konferenciák és gyilkos fegyverkezés közepett. Még csak az kellene ráadásúl, hogy valamelyik filozófus vagy az egyik-másik világnézet képviselője szilárd talapzatot építsen a roskadozó európai világ alá! Mily felesleges luxus ez, amikor íéllábunkkal úgyis a bolsevizmus felé tapogatózunk s amikor eltökélt szándékunk, hogy az európai keresztény kultúrát, amelynek értékeit századok óta romboltuk, egy szép napon a levegőbe repítjük, mint egy korhadt hajóroncsot, amit a legénység régen elhagyott. Ezért nem bázis Spengler filozófiája: inkább halálos álomra szenderítő altatódal, a kollektív emberi széliem hüdésének igazolása, narkolása a nagy amputálás előtt. Az ő nyers és kíméletlen nihilizmusából nem nőhet ki új gondolat, nem folytatódhat az emberi gondolkodás. Csupa negatívumai láttán — sajnos — az európai okosság „ultima rácio"-jának kell neveznünk ezt a filozófiát. Eddig ugyanis azt tapasztaltuk, hogy amikor az európai gondolkodás valahol, vaiamikép megrekedt, mindig akadtak gondolkodók, akik a kibontakozást keresők számára legalább egy morus-i utópiát, egy Ultima Thule-t felfedeztek, egy absztrakt jövőt, ahová átmenthettek egyet-mást a legszükségesebb kultúrjavakból azok, kik a hajótöréseket ép bőrrel megúszták. S e vállalkozókban mindaddig nem volt hiány, míg a kultúra immanens tartósságába, a szellem örökéletébe s a lélek megváltói erejébe vetett hit megélt. Most már, hogy Spengler ezeket is kétségbe vonta, sőt a mai katasztrófa kegyetlen impressziójára az értelem végső fellángolásával sorban megtagadta: számunkra nem marad más, mint hogy megadjuk magunkat annak a fellebbezhetetlen végzetnek, amiről a spengleri apokalipszis úgy prédikál, mint a nyúlnak az óriáskígyó ...