Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-02-01 / 2. szám - Janko Hrušovský: Pompilió Madonnája. (Ford. Farkas István)
Bernardo atya sietve elmormolt egy imát, majd háromszor keresztet vetett. — Ne kínozz, Pompilió! Majd közelebb lépett és sóváran nézte a kalap tartalmát. — No nézd csak, egy kétlírás, — szólalt meg irigykedve, — ki ajándékozta néked? Csak nem Califono commendatore, aki csak virágvasárnap lépi át a templom küszöbét? — Ej, a commendatore nem osztogat kétlírásokat, a commendatore egy lírát sem ad. Egy nagylelkű idegen emlékezett meg nyomorult mivoltomról, egy kockásnadrágú angol. Pompilió kezébe vette a pénzdarabot, és szakértő módon nézegette. — Milyen új! Nézze csak, atyám! — Mutasd, — kérte a sekrestyés, és amennyire csak terebélyes pocakja engedte, odahúzódott a koldushoz. — Istenem, hogy mi mindent kapni az ilyen kétlírásért! — fontolgatta lassan Pompilió. — Két liter frascatit, sajtot, szalámit, sonkács'kát, talán még női kegyeket is. — Hallgass el, kísértő! — Ismerek egy bormérést a Via Giobertin... — Hallgass, hallgass! Pompilió visszatette a kalapba a pénzdarabot, s egy pillanatra elhallgatott. Aztán óvatosan, halkan megszólalt: — Atyám! öné a kétlírás, ha elvisz a Madonnához! A sekrestyés gondolkodott. — Hm, ha meggondolom, hogy időm sincs rád várni. A kulcsokat percnyi pontossággal a helyükre kell tennem... Nehéz dolog, amit tőlem kívánsz, Pompilió! — Könnyű a segítség. Hagyjon bent reggelig!
