Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Janko Jesensky: Szerencse a szerencsétlenségben (Ford. Farkas István)

Veronikám, mihez fogsz majd, ha magadra maradsz?

Az egyik feketebundás, kövérarcú rozsdavörös bajuszú úr ugrott le elsőnek a bricskáról, és szaladt elsőnek Gyúróhoz. A másik, fiatalabb, bőrkabátos, tollas kalapos úr, az idősebb karját támogatta, hogy el ne csússzon a síkos agyagon és együtt szaladt vele- A gumiköpenyes kocsis, aki eddig a hátsó ülésen ült, közben átugrott az első ülésre, hogy a gyeplőt megfogja.

— Eltört a lábam, eltört a lábam, — jajgatott Gyúró keservesen és kétségbeesetten tekintett az urakra.

Mind gyengébben mondta és lassan lehúnyta a szemeit. Úgy látszott, nem is lélegzik már.

— Elájult,

— mondta a fiatalabb.

— Kellemetlen

ügy, nagyon kellemetlen, — mondotta az idősebb siránkozva, és zsebkendő után keresgélt, hogy könnyeit törölje — Nagyon gyorsan hajtottam, hiba volt...

— Mitévők

legyünk? — kérdezte halkan, mintegy önmagától a fiatalabb és orrahegyéig húzta le a kalapját.

— Szaladjon

orvosért, — parancsolta az idősebb, — el fogom adni ezeket a vad lovakat. Hát kellett ez nekem! Szaladjon orvosért! Ilyen szerencsétlenség!...

— így

nem fekhet itt, ellenkezett a fiatalabb, — legelőször is róla kellene gondoskodnunk! — A mozdulatlan fekvő Gyúróra mutatott.

Odahívták a kocsist is és hárman föltették Gyúrót a bricskára. Vágtatva mentek a legközelebbi faluba- Az első ház a korcsma volt, oda tértek be. A korcsmáros, sovány.