Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás

— Na,

csakhogy észretért, uram. Beszéljünk inkább komolyabb dolgokról.

— Például?

— Maga

beteg . . .

— Már

nyolc hete tudom.

— Holnap

elmegyünk Bálint professzorhoz.

— Maga

is?

— Igen,

én is. Egyen, mert elhül az étel.

Iván engedelmesen lehajolt a tányér fölé.

— Van

fája?

—- Nincs.

— Na

látja! Holnap még erről is gondoskodnunk kell. Lovák nénit én ismerem, ő csak az első nap adja szívesen. Magának pedig most kell a meleg.

Iván szemét a könny jó vize pirosította meg.

— Legyen

jó hozzám, nagyon kell nékem a más jósága.

— Egyen!

A leves után könnyű sültet étetett meg Ivánnal. Amikor ezzel is készen lett, összeszedte a tányérokat, leseperte az ágyról a kenyérmorzsát és úgy tűnt el a szobából, mint a jóleső gondolat. Béke és nyugalom maradt utána.

Hosszú hónapok után az első nyugodt, elégedett álma volt ez Ivánnak. Reggel éppen készen lett az öltözködéssel, amikor hirtelen kicsapódott a szoba ajtaja és Mária tuszakolódott be rajta. Nagy halom fát hozott, két karja széles körben ölelte a tüzelőt. Mögötte Lovákné állt az ajtóban, onnét nézett be rájuk. Iván kiáltása a meglepetés örömé volt.

— Mária!

— Ne

kiabáljon, hanem vegye el, mert nem bírom tartani.

Iván segített és a kályha mellé zúdították a fát.

Lovákné becsukta az ajtót, egyedül maradtak. Pajkos örömmel újságolta.

— A

mienkből loptam, most hoztam a pincéből . . j de valahogy még ne tudja apa, mert ő szörnyen félti a fát, ha nem kéne hivatalba mennie, akkor egész nap rajta ülne.

Iván köszönni akarta, de Mária nem hagyta szóhoz jutni.

— Csókoljon

meg, szamár, és menjünk, Bálint professzor tíztől rendel. Készen van?

— Várjon

még . . .

— Nem,

megyünk! . . .