Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás

— Kitői

jött volna? Itt nem is tudják tán, hogy itthon vaov, odaátról még nem jár a posta.

Iván makacskodott.

— Odaátról

is jöhetett volna . . .

Elhallgattak. Mici kutya, kérő szemmel nézte Iván ujjamozgását. Leszakított eiov szőllőszemet és feléje dobta. A kutya röptében kapta el és hangosan csattant a szája az üres harapástól.

— Jött

ezóta valaki Pestről?

Az anyja gondolkozni kezdett.

— Igen

. . . várj csak ... a múlt héten jött haza az állatorvos ... a héten Rónayék jöttek . . . tegnap meg . . . igen, téqnap Benjámin Kari jött haza.

Iván szívós, aggódó fölössel kérdezte:

— Ö

se hozott semmit nékem?

Bodákné olvasott a. fia makacs kérdéseiből. Szánó szeretettel simogatta sápadt arcát.

— Ne

izgasd magad, fiam, nehéz most levelet küldeni . . . majd megjön, ha írnak . . .

Igen, ha írnak. De ha nem írnak? És neki nem írtak. Pédig Benjámin Kari abban a házban lakik, amelyikben ő, vele küldhették volna levelet.

— A

levélről jut eszembe, fiam, hogy amikor lázas voltál, valami levelet emlegettél, egész éjszaka valami levelét kérésiéi lázadban . . .

Iván szemében a visszatérő múlt ébredő értelme lobbant lángra, mint a hamvadó parázs, amelyet friss szél ereje érint. Felült az áoyban hirtelen, eszelős sietéssel és rekedt mélységből tört elő a hangja.

— Anyám,

a levél! . . .

Ledobta a paplant magáról, ki akart ugrani az ágyból. Bodákné riadtan állt fel és fekvésbe erőszakolta viszsza.

— Nem,

ném anyám, a levél ... a levél ... ott van, a télikabátom zsebében van . . . hamar, anyám, a levelet . . .

— Hozom

fiam, hozom, csak te takarózz be . . . hol is van a- kabátod, igen, tudom már.

Bodákné kisietett a szobából, Iván oedig kimerültén hanyatlott vissza a párnákra. Hogy erről elfeledkezett! A levélről, amit rábízott Kvakovszky, ami miatt most ideutazott.

Az anyja hozta a kabátot, maga élé tartotta, úgy jött vissza a szobába.

— Ebben

van, fiam.