Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Miklós Elemér: Légi utazás Konstantinápolyba

lódzott. Az Alduna mentén kitisztul a láthatár. A Vaskapu csodás panorámája tűnik fel először előttünk. Ott van Orsóvá. Az a kis sziget, Ada Kaleh, a Senki szigete, Noémi paradicsoma. Sötét erdők felett vezet az út. Egyszer csak égy hatalmas kondorkeselyű száll gépünk felé, árnyéka látszik a napsütésben, felénk tart, de hirtelen büszke gőggel fordul el tőlünk, a gépmadártól, s méltóságteljesen hasítja keresztül a levegőt, az ő birodalmát.

Bukarest. Pár percnyi megállás, tankol a repülőgép. Sofiából átszálló utasok, csomagok, postazsákok jönnek. Tessék beszállni. Indulni kell. S máris repülünk utunk végcélja, Stambul felé. Hirtelen vihar támad. Nagyszemű zápor veri gépünk fémszárnyait s vastag ablakainkat. Egy mozdulat s párszáz méterrel felemelkedve, keresztültörtünk a sötét fellegeken, fent ragyogó napsugár, alant gomolygó gőz- és páratenger, egy-két távolban cikázó villám, — a mennydörgést nem hallani — s mi repülünk óránként 200 kilométeres sebességgel a Márvány-tenger felé.

Előbb kopár juhlegelők felett száll a gép, — ilyen ázsiai fennsíkokról jöhettek őseink a Duna-Tisza termékeny síkságaira —, majd kizöldülnek a rétek, kissé kinyitom az ablakot, frissen tolul be a tengeri szellő, a Bosporus első üdvözlése. Nemsokára kibontakozik előttünk a világ legszebb panorámája. Egy ezüstös csík: a Márvány-tenger. Majd közelebb érve: az Arany Szarv, a Bosporus mecsetektől, minaretektől megkoszorúzva. Az alkonyba vesző nap utolsó sugarai megcsókolják az Aja Sofia kupoláit, talán éppen most száll kelet félé az Allah, il Allah megrázó éneke. Odaát a túlsó parton Ázsia, Scutari, majd tovább befelé Angora, a Ghazi székhelye, az ifjú Törökország fővárosa.

A motor berregése megszűnt. A gyakorlott pilóták símán ereszkednek le a városon kívül fekvő új repülőtérre. Hallgatag, komolyarcú török szolgák, vámtiszt,