Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás
IX. Iván mégis csak felment Máriáékhoz. Kata nyitott előtte ajtót és már a kislány arcán észrevette, hogy valamelyes megilletődéssel nézett rá, amikor meglátta. Az úriszobában már csak Lengyelné, az asszony, kísérte be Ivánt, a lányok kint maradtak a szobájukban. Máriát nem látta, sehol. Lengyelné szembefordult Ivánnal. Nem kerülgette, egyenesen rátért a tárgyra — Komolyan gondolta azt a dolgot, Máriával? Iván elmosolyodott. — Általában komolyan szoktam venni a dolgaimat, . . . már amit komolyan kell venni. Legyeinél' jóleső nyugalom szállta meg. — Ezzel rendben volnánk — folytatta felesége beszédét a tanácsos, — de ez még nem minden . . . Ezután a rendes kérdések kerültek sorra. Hogy gondolja Iván az esküvőt? Természeteesn csak akkor, ha már a diplomája meglesz, mert édes Istenem, úgy-e, ezt nem kell bővebben megmagyarázni? Meg aztán még mind a ketten fiatalok, várhatnak, Mária, még gyerek, alig volt fiatal lány, neki még szórakozás kell, ráér majd azután is a gondokkal emésztődni. Iván pedig csak dolgozzon szorgalmasan, hogy minél hamarább hozzákezdhessen a családalapításhoz. Kicsit untatia Ivánt ez a szabályosan komoly beszélgetés. de azért türelmesen végihallgatta. Mikor azután a tanácsos felkelt, magához ölelte és megcsókolta és a tanácsosné is felkelt és magához ölelte és megcsókolta és mind a kettő fiamnak szólította;, Iván alig várta, hogy kimehessen a szobából. Lengyelné vele ment, a nappaliban Mária egyedül ült, mert ahogy az ajtónál közeledtek a másik két lány kiszaladt, Katónak még a szoknyáját meg is pillantotta, ahogy az kilebbent a másik ajtón. Az ajtóban Lengyelné megállt, a szemében a meghatottság nehéz könnye volt, előre küldte Ivánt, kiment és behúzta maga után az ajtót. Iván ebben a pillanatban nagyon furcsán érezte magát, kedve lett volna nagyot nevetni. Nevetségesnek látta, hogy most őket akik eddig csak felületesen látták egymást, összebocsájtják. mint az állatokat a ketrecben és rájuk mondják: — Szeressétek egymást! Mária az asztalnál ült, kézimunkázott. Ivánra nézett, lette a hímzőtűt.
