Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás
cán. Csócsinak nem nagyon kell, neki van udvarlója, a Fojth kalapos fia, úgy mondják, hogy már veszi is... én nem hiszek benne. Iván szeretett volna hallani valamit Máriáékról, de nem mert kérdezni. Lovákné úgyis sorra vesz ilyenkor minden lakót, talán rájuk kerül a sor. — Hát az őrmesterek mit csinálnak? Azért kérdezte ezt Iván, mert az őrmestérék Máriáék szomszédságában laktak. — Az őrmesterék? ... Az asszony most valami szövőgépet vett, szőnyeget akar csinálni, olyant, mint a törökök Azt mondja: turáni szőnyeg. Én még nem láttam, de biztosan szép. Itt az öregasszony nagyot szippantott a szoba melegedő levegőjéből. — Na de Lengyeleknél volt a múlt héten nagy riadalom! . . . Iván ijedten kapta fel a fejét. Mi történhetett Máriával? Lovákné széket húzott magához, leült. — Hát úgy volt kérem, hiszen tetszik ösmerni Máriát, oh Istenem, hogyne, hiszen jár fel hozzájuk, hogy itt Faragóéknál lakik két román katona. Azok látták a folyosón meg a lépcsőházban Máriát, amikor jött vagy ment. Nem csuda, ha megbolondultak, mert arra a lányra maga az ördög rakott rá minden férfivadító szépséget. Úgy történt, hogy egy éjszaka, úgy egy óra felé részegen jótt haza a két román, nem mentek Faragóékhoz. hanem fel a harmadikra és ép a Lengyelék ajtaján kezdtek el dörömbölni A cseléd nem mert ajtót nyitni, a lármára felébredt az egész ház, mert revolverrel verték az ajtót, hogy nyissák ki, mert ők románok, ők ide mint hódítók vonultak be, nékik minden ajtót ki kell nyitni. Iván feszülten, ideges türelmetlenséggel hallgatott. — Lengyel tanácsos úrnak jutott azután eszébe, hogy lekiabáljon az uccára a rendőrnek. Azok jöttek fel, egy nem mert jönni, hívott magához még egyet, úgy vitték el a két románt az ajtótól. itt megállt Lovákné és Ivánra nézett.-— Mit tetszik ehhez szólni? Iván az ablakhoz ment, sokáig bámult ki az uccára, az alatta elevenedő életre. — Semmit, Lovák néni. Az öregasszony a félig ívott csészére mutatott. — Tessék még azt a kicsit meginni, Bodák úr. Iván hátra se fordult.
