Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás

— Nézze

. . . nézze . . . ezek magáért jönnek viszsza.

A csendőrlaktanya kapuja odalátszott a kocsmáros szobájából, a kapun a két csendőr lépett ki és egyenesen a kocsma felé tartott. Iván meredt rémülettel nézte és tanácstalanul várta a bekövetkezendőket. Az villant át az agyán, hogy ezek most azért jönnek, mert mégis gyanús előttük és most alaposabban fogják megvizsgálni.

A kocsmáros lihegő sietéssel kapta fel a kézitáskát, megragadta Iván karját.

— Jöjjön,

meneküljön!

Iván, mint a tehetetlen gyermek, engedte, hogy a kocsmáros magával vonszolja. A konyhában néhány szót szólt a feleségének, azzal húzta Ivánt az udvarra, az istálló felé.

A csendőrök beléptek az ivóba, a kocsmárosné ment elibük. Nyugodtan, nagyszerű színjátszással szólt hozzájuk.

— Parancsolnak

az urak?

Az egyik, az őrmester, komoran szólt rá az aszszonyra.

— Hol

van az a tiszt?

Az asszony nyugodtan fogadta a kérdést.

— Melyik?

— Hát

amelyik az elébb itt volt.

— Hát

az tiszt volt?

— Igen.

— Az

elment . . .

Felhorkant az őrmester.

— Hová?

Az asszony ördögi nyugalommal tartotta magát.

— Nem

tudom, a faluba . . . megivott egy csupor kávét, azzal elment. Nem mondta hová . . .

A söntésbe ment és a pálinkás poharakat kezdte törölgetni A két csendőr dühösen tanácskozott néhány pillanatig, azután bement a belső szobába. Felhánytak mindent, az ágyakat, a szekrényeket. Amikor nem találták azt, akit kerestek, dühösen, köszönés nélkül mentek odébb.

A szomszéd házba mentek.

Ivánt a kocsmáros ugyanabba a házba menekítette be. A különbség csak ott volt, hogy a csendőrök az ucca felől mentek, Ivánék meg az udvar felől, a csendőrök az ucca felőli ajtón kopogtattak és amikor beléptek a házba, ugyanakkor a kocsmáros kicibálta