Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás

HALÁLUGRÁS

l.

— Most

pedig, ha majd felülnek a vonatra, tegezzék egymást. Ne felejtse el, hogy az úton Klári a nővére lesz . . . tudja, mégis megszólnának, hogy fiatal lányt egyedül engedtem ilyen útra.

Éltetőné bízta ezekkel a szavakkal leányát Bodák Ivánra. Klára tizenhat éves, szőke, csattanó fiatalság, ideges nevetéssel mutatta, hogy tetszik neki ez az újfajta helyzet. Bodák is nevetett.

— Nem

bánom, Klári, testvérül fogadom, de mi lesz, ha Beregszászba érünk? Azután is testvérem marad?

A lány elpirult, mondani akart valamit, de ekkorra már odalépett hozzájuk Nyáry báró, akivel 'Bodák már régebben megbeszélte az együttes utazást. Bodák szája szélére sunyi mosolygás szökött, próbát tartott a csalásból. Éltetőnére mutatott:

— Nyáry

báró ... a nagynéném.

Azután Klárira.

— A

húgom . . . Klári.

A báró a cvikkerje alól felületes nézéssel gusztálta a lányt, meg volt elégedve. Meglátszott rajta.

— Utitársak

leszünk?

Éltetőné szólt:

— Igen,

a lányom ... a kishugom Beregszászba megy.

Nyáry nem vette észre az elszólást.

— Hiszen

akkor egész utón együtt megyünk én a birtokomra utazom, Beregszász mellé.

Az utasok félelmetes tömegben gyülekeztek a váróteremben, a, báró jónak látta, hogy kipróbálja a kommün után újjáéledt hatalmát. Elővette arcképes szabadjegyét, amely még a háború idejéből, képviselő korából származott, megmutatta a portásnak és a társaságára mutatott. A portás belenézett a könyvecskébe, jóleső szolgaalázatra húzódott szét a képe és szemérmetlen igazságtalansággal nyitott ajtót a négy embernek. Lekacagott arcáról az újjászületés párhetes gyönyörűsége, amióta teljes fesztelenséggel lehet újra alázatos, újra szolga, amikor újra különbséget tehet az emberek között. Egy sápadt tanítónő állt az ajtó mellett a kisfiával, a gyerek felkapta a spár