Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - G. Rózsa Elza: A gyerek kérdezett…

Mért kell, Anyám, új nyelvet törnöm, új nyelv örök titkaiba betörnöm?

Hát nem az érzés a fontos?

A szó, csak jó takaró.

Hát nem főbb a szónál a — Hit? —

Hiába tanít drága, mesélő, ringató szavad,

hogy az Életet megtagadni nem szabad . . .

Gyermek vagyok még, Anyám,

de tagadom, tagadom, hogy ezért a sok átokért kell élnünk!

Hogy csak az a kérdés, hogyan cseréljünk?

Ez ném lehet az élet célja . . .

De hát mi a cél?

Csak nem azt akarják újra az egek, hogy az elgyötört, megritkult emberek egymásba essenek.

De miért, miért, Anyám?

Hát nem borzasztó e gyerekszoba képe?

Térdig gázolok romba, cserépbe, szétzúzva minden, ami eddigi életemben kedves, becses volt nekem. A gonosz fiúk nem ki élték a húgom szobáját, a te képedet . . .

könyveim szerte hevernek . . .

Tehetek-e róla, hogy a fiúk rátörnek alázatos kis játékaimra?

Én békés, magányos gyerek, ellenszegülni nem merek, mert kinevetnek . . .

Úgy fáj a szívem, Anyám . . .

Minden a porban hever . . . minden, mivel kis életem volt tele. Álmok, könyvek, bús, bűvös mesék, játékállatkáim . . .