Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Szabó Pál: A béresasszony legendája

Már őszre járt, mikor egyszer a földesúr magához hivatta az intézőt.

— Nézze

csak, — mondotta neki, pedig máskor tegezni szokta, — Fekete Ferenc béresnek adni kell másik lakást. Nagyobbat, szellősebbet.

Az intéző megvakarta gyérült üstökét.

— Adni

adhatnánk nagyságos úr, de honnan adjunk?

— Úgy

tudom, van egy tisztességes lakás a magtár mellett.

— Vanni

van, nem mondom, de az a kulcsáré.

— A

kulcsáré? Egy legényemberé? Mondja, intéző úr, hát van magának lelke? Legényembernek adni kétszobás lakást? Pakoljon onnan a fenébe és még ma, vagy holnap be kell költöztetni Fekete Ferencéket.

Az intéző kiment nagy búsan, de azért másnap már Fekete Ferenc elsőbéres lett és beköltöztek a magtár melletti lakásba.

Kiürült a régi lakás, nem koptatta tovább a béresek csizmája a küszöböt. Árván szomorkodott a tenyérnyi ablak, kedvére növekett a fűzfabokor. Az ostornyél már végképp elhagyta régi alakját, a száradó bütykökön új hajtások növekedtek és későn és sokára berkével volt tele a rügyek hónalja. Szentély, templom lett az elhagyott lakás, lábujjhegyen, kötőalá dugott kezekkel bámészkodtak be az ablakon némelyek és Bébeka is, ide mintha imádkozni járna, de minden nap eljött felöltözve, tisztán. Arcán volt élete legszebb mosolygása, mikor jött, de könnyes volt a szeme, mikor távozott. A béresasszonyok tisztelettel néztek utána, csókja, fája köré zuhataggá dagadtak a legendák.

A földesúr ki se mozdult birtokáról ezidén, leginkább a magtár körül látták sétálgatni, de úgy, estefelé néha megnézte a Rebeka fáját. Egy reggel aztán mesteremberek jöttek a tanyába, a vesszőbokor felett lebontották a fedelet, elszedték a falakat, a romot eltakarították és a bokor körül drótkerítést vontak.

Tele szájjal lehelt a bokorra a nyár és a szunnyadó, selymes berkék kigombolták kényes bundáikat. Sárga hímpor ragyogott a bundák alatt és darazsak, méhek hordták, cipelték a bokor aranyporát. Bőséges és termékeny volt a nyárban ez a zsongás, a tanya kórül érett kalászokat ringatott a nyár és fűre, házra, fára nap-nap után csurgót! az ingyén kegyelem.