Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Szabó Pál: A béresasszony legendája

vélke is volt az egyik ágon. Rebeka egész nap ült az ágy előtt, nézte a sarjadó erőket, öntözgette a sáppadt csirákat. Tehette. Nem volt se kicsi se nagy az emberén kívül. A malacok rittak-sírtak az ólban, a házbeliek nagyokat csudálkoztak, de Rebeka csak akkor hagyta egyedül az életre kelt csudát, ha főzött vagy sietve adott a malacoknak.

Semmi se maradhat titokban és csakhamar híre futott szerte szét a tanyán, hogy Feketeéknél kihajtott az öreg bivalyos ostornyele. Az asszonyok megbékéltek, karikára gyűltek Rebeka körül és beszéltek, meséltek, hízelegtek, mert jó azt megbecsülni, akit ennyire szeretnek az égiek. Az ostornyél pedig lassan ledobta magáról a régi gúnyát, megzöldült, újra széppé, életté varázsolta a sok ija-fija, ami körülvette.

Gyenge vesszőszálak kúsztak az ablak felé, ahonnan egyre nagyobb özönben ömlött be a világosság. Rebeka fölásta körülte a földet, öntözgette*, néha könnyűivel dédelgette.

Fekete Ferencnek kint, a béresek előtt megnőtt a tekintélye. Hiába, nagy sor ez nagyon. Egyebekben még nem nagyon mert rá se gondoini, de ha már a csuda ennyibe van, felesége megmondhatná már neki a nagy igazat, mert nyilván, ő értük fogtak össze az égi hatalmak. Ha tehette, beszaladt az istállóból, megállt az ágy előtt és nézte a csudát. Egyszer majd csak kibuggyan valamelyik ágon a virág, a berke, a fűzfa virága.

A fűzfa pedig, mintha sokáig pihent erejével utána akarná pótolni a bivalyok hátán elpazarolt időt, dúsan nekiindult az első vegetálás után és valóságos bokor formája lett. Nemcsak az ostornyél oldalán, de odább is, idébb is hajtások bújtak ki a földből.

Rebeka ült a bokor előtt, sarkán, szétterített szoknyával, nézte és összekulcsolta a kezét.

Már mindenki erről beszélt. A sok beszédre egyszer beállított a kulcsár egy délelőtt. Futólag ránézett az ajtónyilásra lengő bokorra, aztán az asszonyt kereste a szeme. De úgy meglepődött, hogy leült.

Még a kora tavaszon látta Rebekát, akkor kövérkés volt, mint általában a dologtalan és gyermektelen asszonyok. De most megszépült, szinte csodás volt az arca, fehér, csak itt, jobb felől ütközött ki bolondul csintalan formában egy szeplő az orra tövén. Tiszta kartonszoknyája kicsit bő volt, de éppen ezért úgy